Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Egy kis lépés nekünk...Tavasszal megújul a Komló homlokzata! PDF Nyomtatás E-mail

 

Örömteli esemény színhelye volt 2008. március 20-án a Városháza Díszterme. A város fontos épületeinek felújítását vizsgáló ad - hoc (sokan úgy mondják: Komló) bizottság ülésén Durkó Károly elnök (Városbarátok) bejelentette: a tulajdonos Bezzegh László novemberi ígérete alapján elindulhat a Komló épületének homlokzati felújítása. A szükséges építési engedélyek beszerzése után a műemlékvédelem is örömmel adta áldását a változásra. Eszerint az épület homlokzatáról eltűnnek a kínai boltra, és másra utaló, oda nem illő feliratok, a boltíves (egykor nyitható) üvegajtó-ablakok fölé pedig az 1945 előtti állapotok helyreállítása szerint újra olvasható lesz: KOMLÓ SZÁLLODA...A kínai kereskedelmi tevékenység jelzése csak az ablakokban lesz jelezhető.

 

 

A tulajdonos beszámolt arról is, hogy a Komló még mindig eladó. Több külföldi és belföldi érdeklődő is van az egykori patinás szálloda épületére. A jelenlegi tulajdonos is annak örülne, ha jelentős fejlesztéssel régi funkcióját kapná vissza az épület. A homlokzati felújítás költségeit viszont saját maga vállalta, így az nem kerül egy forintjába sem a városnak. Köszönet érte! A kivitelező kiválasztása után a munkák várhatóan már áprilisban megkezdődhetnek, így május végére - június elejére egészen más látvány fogadhat majd bennünket, ha a Komló épületére nézünk...

 

 

Ez az első lépés az épület sorsának megnyugtató rendezéséhez, nyilván az jelentheti a végső megoldást, ha lesz új tulajdonos,aki terveit megvalósítva jó gazdája lesz ennek a városképi és várostörténeti szempontból jelentős épületnek - vélekedett Durkó Károly. A Komló épületére egyébként már készült egy teljes felújítási terv, mélygarázzsal, a kornak megfelelő szállodafunkció vállalásával - mondta Bezzegh László.

 

 

Az építésügyi hatóság illetékese beszámolt a bizottságnak arról, hogy 13 épület 40 tulajdonosát szólították fel ingatlanaik rendbehozatalára. Közülük 11-en pozitívan reagáltak a megkeresésre, két épület tulajdonosai (a volt Harisnyagyár épületeről, a Vár utcai Háromszög Kocsmáról van szó), forráshiányra hivatkozva nem látnak önerőből lehetőséget ingatlanaik felújítására. A bizottság ezt a választ nem tartotta elfogadhatónak. Döntöttek arról, hogy első lépésben minden érintett ingatlantulajdonosnak levélben jelzik: az Értékvédelmi Rendelet alapján idén is lehet pályázni ingatlan felújítási támogatásra. Az ülésen Béres István főépítész számolt be a múlt évi támogatások felhasználásáról, és az ez évi pályázati feltételekről is döntött az ad - hoc bizottság (a részletek hamarosan olvashatóak lesznek honlapunkon, és a Gyulai Hírlapban).

 

 

Felújítani való épület akad bőven. Tessék jelentkezni!

(városbarát)

Fotó:Rusznyák Csaba