Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Négy régi gyulai visszatért! PDF Nyomtatás E-mail

Egyedülálló kiállítás nyílt 2008. május 15-én csütörtökön a Kohán Képtárban. A Corvin János Múzeum és a KöröspArt Galéria, a Gyulai Évszázadok Alapítvány és a Városbarátok támogatásával nyitotta meg a négy régi gyulai mester - Bíró György, József Dezső, Kiss Sándor, és Szilágyi István festőművészek - kiállítását. A tárlat megnyitóján az utóbbi években kiállításon még nem látott népes közönség - több mint száz ember gyűlt össze. Az esemény jelentőségét Dr. Havassy Péter múzeumigazgató, és Durkó Károly kulturális tanácsnok méltatta, a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar pedig kitűnő, meghitt hangulatot varázsolt a Kohán Képtár (az egykori Dübögő) épületébe.

A tárlat június 29-ig tart nyitva. Nézzék meg!