Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Városházi tudósítás, Itt van az ősz, Itt van újra.. PDF Nyomtatás E-mail

 

Újra felvirradt a nap - ismét "rendes" képviselőtestületi ülésre gyülekeztek a város honatyái 2008. szeptember 25-én.

 

 

A reggeli szundikálásnak az interpellációk vetettek véget. Görgényi Ernő (Fidesz-MPSZ) a Csigakert elvadulása miatt emelkedett szóra, merre Juhász János (SZDSZ) replikázott: hát igen költséges a fenntartása...

Gajda Róbert (Fidesz-MPSZ) a Gyulakonyha Kht győztes közbeszerzési pályázatát érő támadások miatt szigorú szemekkel vizsgálatot kért és kapott, hiszen a polgármesterasszony erre azt mondta: jó.

Durkó Károly (Városbarátok) arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nincs rendezve egy a Pomucz téren lakó gyulai család (ifj. Martyin Mihály) problémája. A Pomucz tér rendezése ui. az ő telküket is érintette, igaz az ingatlanrész átvételét mostanáig nem rendezte a város. Addig előkertet, kerítést sem tud tervezni, építeni a család - írták levelükben a Városbarátoknak, amelyet eljuttattak a város polgármesterének Perjési Klárának, és Románváros képviselőjének Bartóki Lászlónak (SZDSZ) is (utóbbi ekkor még nem volt jelen az ülésen). A HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) elfogadása majd segít! - éreztük a hangos sóhajtást a városvezetés részéről egyéves levelezés után. Valóban néhány perc múlva bekövetkezett a jóslás: a remény nem halt meg utoljára, a testület - apróbb módosításokkal - sok építkező örömére elfogadta a HÉSZ módosítását (lásd bővebben: www.gyula.hu).

A Kossuth téri csúszda

A Városbarátok ezután a Kossuth térre vetették vigyázó szemüket. A volt Mészár-féle Háztartási Bolt melletti lépcsők falba illesztett korlátjának visszahelyezését szorgalmazták, amelyet a tér elkészülte után (huhh, túl vagyunk rajta, ja és a választáson is - a szerk.) bizony elfelejtettek visszatenni. Durkó Károly egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb gyalogos itt közlekedik a téren, elkerülve a padok és a szökőkút között közlekedő kerékpárosokat. A kisgyerekek viszont a padokon ülő szülők, és a szökőkút között ingáznak, szaladgálnak, ami nem kis balesetveszélyt jelent rájuk nézve. Jó kis vita kerekedett ebből, amelynek a vége az lett, hogy talán a kerékpárútnak a medence másik oldalán kellene haladnia, így senki sem zavarna senkit. Mindenesetre Juhász János összefoglalta a problémát, és javasolta a kerékpáros jel felfestését a kerékpárútra (ettől még a gyerek nem tudja, hogy ott elvileg nem szerencsés átszaladgálni - a szerk.).

Több gyulai is kérte a régi postaládák visszahelyezését a volt 1-es iskola, és a Vár utcai Háromszög Kocsma falára, ezt tolmácsolta is a Városbarátok képviselője.

Alt Norbert (Fidesz-MPSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fehér-Körös hídjának tartóoszlopai aggasztó állapotban vannak. Mikor dől ez össze? - kérdezte a képviselő (vitéz nagybányai Horthy Miklós látogatása idején még jobb állapotban volt - a szerk.).

Ezután a gombot idény eleji formának megfelelő gyorsasággal megnyomó Erdei Zoltán (független) kifakadt: rengeteget interpellál, de semmitmondó válaszokat kap. Választókörzetében ugyan használhatják már a womát (csatornatisztító), de ezzel - elmondása szerint - csak Ökrös doktor tudná a marhák gyomrát kimosni..(általános derültség, szép volt Zoli! - a szerk.). Erdei Zoltán a jövőre utalva azt ígérte: nem fárad el, ezután is interpellál.

A gyomormosás víziója Ökrös Istvánt (Fidesz-MPSZ) is aktiválta. Rögtön kérte is a képviselőktől, hogy a város még ne zárja be a Mérlegházat a tervezett futballakadémia beruházás miatt. Arról is beszámolt, hogy önkéntesek hozzák (és nem viszik, mint a természetvédő iskolások) a szemetet a Bárdos-tó mellé. Szalai György (Városbarátok) képviselőhöz hasonlóan ő is jelezte, hogy büdös van a Kulcs utcában. Remélhetőleg nem sokáig. Cséfán Tivadar (Összefogás Gyuláért) az Ilosvai utcai belvízhelyzetről beszélt. Az új házak a régiek csatornarendszerét lezárták, baj lesz ebből... - mondta. Mi az, hogy lezárták? Eszmélt fel riadtan a polgármesterasszony. Drámai hangon azonnal az összes bizottság elé utalta az ügyet, a képviselők pedig már-már rémeket láttak arról, hogy nemcsak az ár, de a belvíz is lehet az úr egyszer Gyula városában. Juhász János ezután arrébb ment néhány lépéssel, és már a TESCO melletti útépítési munkát elemezte, drámai hangon közölte: itt sem megnyugtató a csapadék elvezetése. Megyeri Sándor főosztályvezető éberségből jelesre vizsgázott, hiszen azonnal jelezte: a problémát látjuk, merjük, tesszük. Értjük.

 

 

Virtuális után valós fejlesztések?

A testületi ülés napirendi pontjai között is akadt jócskán érdekes és fontos téma. A testület támogatta azt az előterjesztést, amely a Kisökörjárás idegenforgalmi - befektetői fejlesztését segítheti elő. Eszerint a polgármester (és a testület döntése szerint két alpolgármester) tárgyalásba kezd a valamikor Fürdő II-nek álmodott terület hasznosításának lépéseiről Gulyás Zoltán városbarát vállalkozóval. Az ajánlat lényege, hogy a városnak nem kerülne pénzébe az ingatlanfejlesztés, azt a vállalkozó finanszírozza, cserébe tulajdonrészt kér a közreműködésével átminősített területből. Juhász János szerette volna Gulyás Zoltán nevét kiírni az előterjesztésből, és bevonni az eddig már eredménytelenül 40 millió forintunkba került Thermálpark Kft-t a buliba. Nem sikerült becsempészni a Csaba Invest Kft. nevét sem az előterjesztésbe: emellett csupán Tóth Sándor (MSZP) és Juhász János szavazott. Végül a testület Perjési Klára polgármesterasszony és Juhász János kivételével támogatta a tárgyalások megkezdését Gulyás Zoltánnal.

Komoly vita alakult ki az Ipari Park fejlesztésről. A Henyei úti iparterületre lasszóval sem lehet munkahelyteremtő vállalkozást fogni. Az elkerülő út melletti 36 hektáros városi ingatlan ideális terep lenne erre. Tény viszont az is, hogy a megyei vezetés az út másik oldalán szintén egy logisztikai ipari parkot tervez, ami ugye konkurenciája lehet a gyulai terveknek... A gyulai Ipari Park fejlesztése (közművek, csarnokok stb.) 670-700 millió forintba is kerülhet, a megtérülési idő 6 év - elemezte a lehetőségeket az önkormányzat részéről Boros László. A Szalai György (Városbarátok) vezette Gazdasági Bizottság támogatta az új munkahelyeknek esélyt adó (ipari) terveket. Görgényi Ernő, és Galbács Mihály (Fidesz-MPSZ) is kifogásokat fogalmazott meg a beruházással kapcsolatban. Mi lesz a temetővel, Idősek Otthonával az 500 méterre lévő szemétteleppel? - kérdezték. 22 millió forintot pedig nem kellene kidobni az ablakon újabb tervekre..."A Szabad Demokraták Szövetségének gyulai csoportja mindig is stratégiai kérdésnek tekintette az Ipari Park létrehozását." Így kezdte újabb összegző hozzászólását Juhász János. Hallgatva a Tanácsnokot már azt hittük, hogy az előrehozott választás kampányának finisében vagyunk...A kedélyeket józan állapotba terelte vissza Szalai György (Városbarátok), aki emlékeztetett: nincs olyan párt, aki ne tekintené "stratégiai kérdésnek" (legalábbis szavakban) a munkahelyteremtést. Az Ipari Parkról októberben tárgyal újra a testület, reméljük nem csúszunk le a határmenti munkahelyteremtésre kiírt pályázatokról...

Nincsen rózsa tövis nélkül

Borúsabb téma következett. A Thermálpark Kft. volt vezetője Rózsás Árpád levelét megírta a képviselőknek, amelynek lényege az volt, nem érti, mi volt vele és a Kft. elmúlt néhány hónapos munkájával a probléma (talán csak a 40 millió forint szinte kontroll nélküli elköltése, eredmény nélkül - a szerk.). Görgényi Ernő a Kft. felügyelő bizottságának tagja - mint mondta - 2007 decemberében még bízott abban, hogy lesznek befektetők a Világfürdő tervekre. Ezzel szemben most ott tartunk, hogy a Rózsás beszámoló minden mondata cáfolható... A milliós nagyságrendű laptop vásárlások, luxusszálloda számlák, tetemes mobiltelefon költségek, a monacoi tanulmányút nem hozta meg a várt eredményt, a drága bútorok sem segítettek. Bekövetkezett az, ami várható volt, ahogy a Gazdasági Bizottság jelezte - mondta Szalai György (Városbarátok). Jobb lett volna nem csinálni semmit? - csattant fel Perjési Klára polgármesterasszony (ezúttal jobb lett volna - a szerk.), és lényegében számon kérte Szalai Györgyön azt, hogy bírálni merészel valamit, amit ő talált ki... Durkó Károly (Városbarátok) higgadtan közölte: talán az önkormányzatnál dolgozó szakembereket kellett volna megbízni a feladattal, bízni kellett volna bennük... A testület végül 17 igen szavazattal úgy döntött, induljon vizsgálat Rózsás Árpád és a Thermálpark Kft. tevékenységéről.

Eladás és a feneketlen bendő

Készül Erdmann Gyula (Jobboldali frakció tagja) irányításával a város új kulturális koncepciója. Ezzel összefüggésben az alpolgármester méltányolta Durkó Károly tanácsnok (Városbarátok) véleményét, miszerint a város - az adományozók akarata szerint - ne adja el a Bene házat, hanem itt adjon otthon a remélhetőleg megújuló új gyulai művésztelepnek (a szavazás alapján ennek ellenére eladná a házat Perjési Klára, Galbács Mihály, Torma Béla, Makovecz István, de nem ők voltak többségben - a szerk.). A Gyarmati házat viszont adjuk el 30 millió forintért - lett határozott hirtelen az alpogármester. De itt van a szandaváraljai romüdülőnk, és a volt Pandúr Laktanya épülete is - hát ezeket is eladnánk. Mennyiért? Mikor mennyiért... Ez a nap is megmutatta: szükség volna egy profi városi vagyonkezelői cégre. Nehezen születik meg, pedig Pató Pál még nem is tagja a testületnek.

Sebaj még lehet. Legyünk pesszimisták, akkor még jobb korszak is jöhet.

- VBK -

Fotó:Such Tamás