Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Gyula rövid története PDF Nyomtatás E-mail
Tartalomjegyzék
Gyula rövid története
XVI-XVIII. század
XVIII-XIX. század
XIX. század után
Minden oldal

Gyula rövid története

A mai Magyarország délkeleti régiójában, Erdély kapujában létező közel 800 éves Gyula város Békés megye igazi gyöngyszeme. Ezen a vidéken – ahol jó időben, különösen a vár bástyájáról a bihari hegyeket tisztán lehet látni – már a Krisztus utáni századokban a római császárság korában sokan laktak. A város születése az Árpád-kor végére tehető, akkor Gyulamonostorának hívták. Területe nem volt nagyobb, mint a mai belváros, mégis sokan megfordultak itt. A monostor Mária-képéhez messze földről érkeztek a zarándokok, ezért iparosok, kereskedők is letelepedtek itt a Körös mentén. Gyula neve először Károly Róbert királyunk 1313-ban lelt két oklevelében szerepelt. Az 1390-es években már egy 44 településből álló uradalom központja Gyula, sőt bíró és elöljáró, választó, valamint vásártartási jogot is kapott. Az uradalmat 1403-tól birtokló Maróthy János sokat tett a városért. Az ő idejében érkeztek Gyulára a Ferences rendi szerzetesek és ő építtette olasz építészekkel a Körös egyik kanyarulatában a gyulai téglavárat. A városnak ekkor már fejlett ipara volt. Ez időben született Dürer Albert, a német festészet kiemelkedő mesterének apja a Gyula melletti Ajtóson. Itt tanulta ki az ötvös szakmát, és vándorolt vissza Németországba. A Maróthy család kihalása után a királyra szállt uradalmat Mátyás király 1482-ben fiának, Corvin Jánosnak ajándékozta, de a trónutódlást szem előtt tartó Mátyás fia erejét akarta növelni azzal is, hogy 1484-ben főispáni, alispáni és szolgabírói tisztséget adott Gyulának. Ezzel a város Békés megye székhelye lett és közel 500 évig az is maradt. 1540 táján teret nyert a városban a protestanizmus, a gyulaiak két tanítója, prédikátora volt Ozorai Imre és Szegedi Kiss István is. 1566-ban a gyulai vár és a város – Szigetvárhoz hasonlóan – török kézre jutott. A várat védő báró Kerecsényi László délvidéki kapitány helyzete kilátástalan volt. Miután elfogyott a várvédők élelme, lőszere és járvány is felütötte a fejét, feladta a várat Pertáf pasának. A török szabad elvonulást ígért, mégis csaknem minden várvédőt lekaszabolt a kivonuláskor.


129 évig török pap hirdette a gyulai minaretekről Allah nagyságát és Mohamed prófétaságát. 1695-ben újra keresztény kézbe került a vár. A város lassan tért magához, még 1715-ben is csak 145-en lakták.

A mocsaras, lakatlan békési területek döntő részét a kuruc szabadságharc bukása után „új szerzeményként” Harruckern János György kapta az osztrák császári udvartól.

A környékről katolikus és református magyar családok érkeztek, majd 1724-ben a Rajna vidékéről németeket is telepített a városba az új földesúr 1734-ben. A németek külön bírót választottak, majd létrehozták Német-Gyulát, amely 123 éven át önálló városként létezett. A várban maradt katonaság szétszéledt, de a román családok egy része a kastélyban vállalt szolgálatot és letelepedett a közelben – így született meg a gyulai Miklós város, vagyis Románváros.

A város gyorsan fejlődött. Sok iparos, mesterember, kereskedő élt itt, az erdélyi hegyvidék és az Alföld kereskedői, lakói pedig egyre gyakrabban Gyulán cserélték ki áruikat. A gyulai vásárok a 19. század második felében élték aranykorukat. A fejlődő várost azonban a török hódoltság után is sok csapás érte: egymást érték a járványok, a tűzvészek és az árvizek. A középkori épületek közül csak néhány vészelte át a történelem viharait. Szerencsére a téglavár, mellette a rondella, a huszártorony, a belvárosi iskola, a középkori fürdő épülete megmaradt az utókornak, és előkerültek a középkori Gyula gigantikus méretű templomának alapfalai is a Törökzugban. Igazi kincsként maradt ránk a 18. század első feléből az 1735-ben felépített kántorlak és iskola, valamint a Szentháromság-kápolna. Az 1700-as évek második feléből már több az emlék: a római katolikus templom és plébánia épülete, a református templom, a vármegyeháza, a németgyulai tanítói lakás és több régi polgári ház is tanúja az e korban megindult gyarapodásnak.

Ebben az időben kezdték el építeni a kastélyt is, sőt az 1790-es években már kövezett úton lehetett végighaladni a Kapus-híd (a mai Nagy-Kőhíd) és a kastély között. Az addig épült fahidak helyett pedig felépültek az első kőhidak (Kapus-híd, Bárdos-híd).


Az 1801-es minden korábbinál pusztítóbb tűzvész késztette a város építőmérnökeit arra, hogy a vármegyeháza (mai városháza) előtti teret kiszélesítsék. Ezért jött létre a mai Petőfi, Erkel és Harruckern tér. A kastély épülete melletti területet nem hagyták beépíteni tűzvédelmi okokból a régi gyulaiak – ez a terület lett később a Maróthy tér, a mai Szent Miklós park.

A 19. századtól már több klasszicista épület is megmaradt a városban, de a később épült, földszintes polgári házak adták-adják a mai Gyula kellemes kisvárosi hangulatát. Az újabb és újabb építkezésekre szükség is volt. A Körös áradása miatt 1816-ban és 1843-ban több száz ház dőlt össze. Szerencsére sok, a város szimbólumának számító épületet nem döntött le az ár. Ilyen a Százéves cukrászda is, amely a 18. század végén már igazi közéleti központja volt a gyulai polgároknak.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végén szomorú szerep jutott Gyula városának. 1849. augusztus 23-án a kastély és a vár közötti területen 1300 magyar honvédot és tisztet fegyvereztek le. Másnap az oroszok a 9 későbbi magyar vértanú tisztet osztrákok kezére adták – innen vezetett az útjuk Aradra, a kivégzés helyszínére.

A szabadságharc bukása után idő kellett a szabadabb élethez. Az igazi lökést az összefogáshoz és a változáshoz az 1855-ös, minden addiginál pusztítóbb árvíz adta (másfélezer ház omlott össze az ár miatt). Két év alatt óriási földmunkával elkészült a csaknem 30 km-nyi Körös-csatorna – ez lett a Fehér-Körös és bizonyos szakasza a Kettős-Körös végleges medre. Az 1857-es esztendő újabb fontos eseményt tartogatott az itt élők számára. Június 15-én egyesült Német- és Magyargyula. Új város született. Az 1867-es kiegyezés után fejlődésnek indult a gazdaság, 1866-ban felépült az első gőzmalom. 1872-ben megszűntek a céhek, helyettük gyufagyár, számos szövetkezet, részvénytársaság alakult. A vállalkozások közül a legjelentősebb az 1900-ban alapított harisnyagyár, amely 1908-ban (temesvári leányvállalatával együtt) az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb harisnyagyárának számított. A pénzintézetek is megjelentek a városban, az 1858-ban átadott pest–aradi vasútvonal viszont elkerülte Gyulát, csupán 1871-ben a nagyvárad–fiumei vasút megnyitása érintette a várost. A közlekedési csomópont így Békés megyében Békéscsaba lett.

A fejlődés mégsem szakadt meg Gyulán. A 19. század végén 20. század elején épültek fel a város-meghatározó köz- és magánépületei. A színjátszók részére felépült a Pavilon. 1860-ban Dobay János (aki később megbecsült polgármestere is volt a városnak) nyomdát alapított, amely kellő hírnevet szerzett Gyula városának.


A trianoni békeszerződés a város számára is tragikus következményekkel járt. Gyula a gazdasági vonzáskörzetébe tartozó 30 település közül 26-ot elveszített, a magyar–román határt a várostól csupán 4 km-re húzták meg. Az egykor Erdélyben, Bánátban dolgozó építőmesterek elveszítették piacaikat, 1930-ban 200 kőműves kivándorlási engedéllyel külföldre is távozott. A bajban mégis megmutatkozott a gyulaiak élni akarása. A helyiek eltanulták az 1890-es években megjelenő bolgár kertészektől az öntözéses növénytermesztést. A magyar kertészek újabb és újabb területeket kapcsoltak be az öntözéses gazdálkodásba. 1935-ben már csaknem 150 hold földet öntöztek a gazdák, sőt virágzásnak indult a melegházi kertészet is.

Közben országos jelentőségű intézmény lett a megyei kórház, a tüdőszanatórium. Létrejött a tejporgyár és két kiváló hentesmesternek köszönhetően világhírűvé lett a gyulai kolbász. Balogh József még kisipari formában gyártott gyulai kolbászáért kapott aranyérmet 1910-ben a brüsszeli világkiállításon. Ugyanezt az elismerést vehette át a gyulai kolbászt nagyüzemi szinten gyártó és világsikerre vivő Stréberl András 1935-ben. Mellettük még sok kitűnő hentesmester tette a dolgát becsülettel. A két világháború között 38 önálló hentesipari vállalkozás élt Gyulán, legtöbbjük az ország szinte minden tájára, de külföldre is szállította termékeit. A virágzó családi hentesipari vállalkozásoknak az államosítás, a kommunizmus sokszor tragikus eseményekkel vetett végett. Az 50-es években aztán – más körülmények között – újra sikerútjára indult a gyulai kolbász, a 70-es években nagyüzemmé fejlődött a gyulai hentesipar, 1978-ban létrejött a Gyulai Húskombinát.

De térjünk még vissza egy pillanatra az 1920 és 1945 közötti Gyulára. Új városrészek születtek, ismét megnyílt a múzeum, Scherer Ferenc megírta kétkötetes monográfiáját a városról, Kóhn Dávid pedig az elmúlt évtizedek gyulai történeteit, fejlődését foglalta kötetekbe. Gyula mindig a kultúra városa volt. Itt született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője. Korábban olyan festőművészek dolgoztak a városban, mint Szamosy Elek, Munkácsy Mihály, Gyulai László.

A 20. század elején létrejött a gyulai művésztelep, ahova a kor több fontos magyar festője is visszatért festeni, kiállítani (pl. Rudnay Gyula, Tornyai János), de innen indult útjára (kis) Szilágyi István és Kohán György is.

Az 1950-es évek nemcsak a politikai változások miatt jelentettek válságos időszakot a városnak. 1950-ben a megyeszékhelyi rangot Gyuláról áthelyezték Békéscsabára. Mégis képes volt a város a megújulásra. Néhány év alatt a gyulai Várfürdő a hazai gyógyvízi központok élvonalába került és folyamatos fejlesztésekkel szélesebb közönség igényét szolgálja. Az új Corvin János Múzeum a megújult várban mutatja be a régi Gyula életét. Idén teljesen átalakul a Kossuth tér és a 2007. esztendő közepére a belváros is. A gyulai kastély megújulása még várat magára – reméljük, nem sokáig. Gyula városa Románia európai uniós csatlakozásával talán hamarosan visszanyerheti regionális pozícióját. Újra a környező 40 település gazdasági központja lehet, és kapu Erdély felé.

A városba érkező látogatót számos múzeum, kiállítás, időszaki rendezvény fogadja. Gyula a vásárok és fesztiválok városa is: az év szinte minden szakában talál igényes, pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas programot a városunkba érkező vendég.