Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Göndöcs Benedek PDF Nyomtatás E-mail

(1824. július 23., Nagyvárad [Oradea, Románia] - 1894, Gyula)

Pappá szentelése (1847) után Újkígyósra került segédlelkésznek. Gr. Wenckheim József Antal udvari káplánja, majd lányának, gr. Wenckheim Krisztina a gyámja volt. 1863-tól Újkígyós, 1873-tól Gyula plébánosa, 1881-1887 között pedig a város országgyűlési képviselője volt. Különös tehetséggel tudta egyesíteni lelkészi munkáját a népért való gyakorlati tevékenységgel. Számos népszerű munkát és cikket írt, kivált a méhészet, selyemtenyésztés és dohánytermesztés érdekében. Jövedelméből sokat áldozott jótékony célra. Gyulán 5 elemi iskolát épített, s egy 3 kh-os gyakorlókertet hozott létre. Hathatós támogatásával jött létre a 1874 június 18-án a Békésvármegyei Régészeti és Mívelődéstörténelmi Társulat, melynek haláláig ő volt az elnöke. Ez az egyesület látta el a Gyulán megalakított Békésvármegyei Múzeum fenntartójának, gyarapítójának szerepét. Húsz év alatt 17 kötnyi évkönyvet jelentettek meg. Ő alakítatta ki Gyula első parkját, az akkori város szélén elterülő népkertet, s építtette fel benne 1889-ben a kultúrált szórakozásra szolgáló Pavilont, mely 1974 óta a Kohán Képtárnak ad helyet. Címzetes pusztaszeri apátként (1868) az ópusztaszeri régészeti ásatások kezdeményezője volt.

); A Békésvármegyei Régészeti és Mívelődéstörténelmi Társulat Évkönyveiben több elnöki megnyitó beszédje mellett a következő tanulmányai jelentek meg: Békésmegye a török uralom idején (IV. kötet. Gyula, 1878), Geist Gáspár emlékezete (V. kötet. Gyula, 1879), Báró Wenckheim László emlékezete (VI. kötet. Gyula, 1880), Újabb adatok a XV.-XVI. század történetéhez (VII. kötet. Gyula, 1881.) Néhai gróf Wenckheim József Antal emlékezete (VIII. kötet. Gyula, 1882), Békésmegyében a méhészet hetedfélszázados múltja (IX. kötet. Gyula, 1883); Bonyhai Benjámin emlékezete (XI. kötet. Gyula, 1885); Mogyoróssy János emlékezete (XVII. kötet. Gyula, 1893). Pusztaszer és az évezredes ünnepély (Bp., 1883); Országgyűlési beszédek, melyeket Göndöcs Benedek apát-lelkész és Gyula város országgyűlési képviselője 1881-1884 években tartott, és azokra vonatkozó nyilatkozatok (Szerk.: Bauer Ferenc. Bp., 1884); Hasznos tudnivalók II. rész: Gyakorlati tanácsok a méhészet köréből (Békéscsaba, 1891)