Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Béke sugárút PDF Nyomtatás E-mail

 

2006 márciusában 44 Béke-sugárúti lakó levélben kereste meg a Gyulai Városbarátok Körét. Azt kérték egyesületünktől, hogy tiltakozzunk a Béke – sugárút – Jókai utca sarkán lévő, egyenként 103 négyzetméter közpark eladása, majd beépítése ellen. A városbarátok kiálltak a lakók kérése mellett, annak a nyilvánosság előtt is hangot adtak. Emlékeztettek arra, hogy a közparkok beépítését kormányrendelet tiltja, a Béke-sugárúti (a hetvenes években épült, mára elavult, szocreál ) üzletsor jövőjét, átépítését pedig át kell gondolni. Helyre kell állítani a Komló épületét. Lépéseket kell tenni a Komló Kávéház, Étterem, és Szálloda visszaállítására. Fontos a belváros szépülése, megújulása, ezért sürgős feladat a Béke-sugárút rehabilitációja, a régi Gyula hangulatának visszaállítása. Mi városbarátok vállaltuk,hogy rekonstruáljuk, eredeti dokumentumok alapján újraterveztetjük a Petőfi (egykori Royal, majd Király) Filmszínház üvegmozaikját, támogatjuk a mozi, a Komló, az egykori Harisnyagyár, és a mai Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság épületének felújítását.

 

 

 

 

Képek a városbarátok 2006. márciusi sajtótájékoztatójáról. Balról jobbra Szalai György, Durkó Károly, Balla Tibor.