Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Segítsünk, ha tudunk! PDF Nyomtatás E-mail

Az önkormányzatoknak egy törvénymódosítás alapján lehetőségük van a nehéz helyzetbe került lakáshitellel rendelkező emberek megsegítésére, elővásárlási jog érvényesítésére. Ez indokolt esetekben biztosítaná, hogy a rászoruló családok ne kerüljenek az utcára, hanem – bérlőként – továbbra is otthonukban maradjanak. Sajnos már két tucat családot érint ez a probléma, sőt várhatóan még többen szorulnak majd rá a segítségre 2010-ben. Ennek ellenére ezzel a lehetőséggel, a segítség esélyével eredetileg nem kívánt élni Gyula város vezetése. A 2010. februári tájékoztatási anyagot megismerve a Városbarátok nevében Szalai György képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a város lakásalap-keretében van még 25 millió Ft (hogy nem vették észre?), kérte, hogy alacsony értékhatárig éljünk a lehetőséggel, segítsünk, ha tudunk. Jó, lesz állapotfelmérés – ez volt a reagálás. Várjuk az írásban ígért választ és a mielőbbi intézkedést.