Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Kiváló polgár PDF Nyomtatás E-mail

Az idei március 15-ei ünnepség után került sor a 2010. évi önkormányzati kitüntetések átadására a Városháza Dísztermében. Ifj. Balog József  a nemzetközi szinten híres gyulai húsipar első kiemelkedő alakja immár Gyula Város Díszpolgára (posztumusz). „Kiváló Polgár” kitüntetést adományozott Gyula Város Képviselőtestülete Cseke Andrásnak, a VASALAT Kft ügyvezetőjének. A javasolt személy közismert, tiszteletben álló gyulai lakos, aki munkájával, a sportot, különösen a fiatalok sportolását, versenyzését támogató tevékenységével, az embereknek nyújtott önzetlen segítségével példaként állítható Gyula város polgárai elé.

Dinya Imre, Szalai György, Cseke András, Durkó Károly

Fotó: Rusznyák Csaba

Cseke András teljes életútja Gyulához kapcsolódik. Fiatal korában ökölvívóként az országos élmezőnyhöz tartozott, számos területi bajnoki címet szerzett. A gyulai ökölvívás jó hírét, elismertségét, öregbítette eredményeivel. Sportpályafutását befejezve szakmai-vezetői tevékenységével is elismerésre méltó szerepet játszott a városban. Elsősorban személyének köszönhető, hogy a megszűnő DÉLÉP gyulai telephelye nem esett szét, ott önálló gazdasági társaságként létrejött a VASALAT Kft, biztosítva ezzel a dolgozók munkahelyének megtartását. A vállalat megalakulása óta a város elismert sikeres vállalkozásává vált, számos gyulai önkormányzati beruházásban is jelentős szerepet vállalt. Cseke András sportpályafutása befejezése után sem szakadt el a sportélettől, azóta is kiemelkedően támogatja a város tömegsportját és az utánpótlás-nevelést, de számíthatnak rá a gyulaiak akkor is ha egy játszótér, köztéri focipálya vasmunkáit kell ingyen megoldani. A városi célok megvalósítása érdekében is bármikor kész anyagi támogatást nyújtani és személyesen is segíteni., Cseke Andrást a Gyulai Városbarátok Köre jelölte a „Kiváló Polgár” cím elnyerésére.

Dinya Imre a Gyulai  Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnöke és Nyíri Mária, Ifj.Balog József dédunokája
Fotó: Rusznyák Csaba

Ifjabb Balog József 1856 január elsején született Gyulán. Édesapja nyomdokain indulva kitanulta a szűcsmesterséget, de 1882-ben mégis szatócsboltot nyitott a kórház sarkán állott házukban. A kitűnő minőségű házi hentesáruknak hamar híre ment: a környező településeken (Varsánd, Pél, Zerind stb.) és Budapesten Folmann Lajos üzletében keresett cikk lett a gyulai kolbász, szalonna és disznósajt. A termelés növekedése miatt ifjabb Balog József a Szent István úton (a mai buszpályaudvar bejáratával szemben) 1906-ban felépítette új hentesáru gyárát. Az I. világháborút megelőző 10 év volt a húsüzem aranykora. Hamarosan Európa több országában is keresett lett a Balog-féle hentesáru: francia, olasz boltokban majd később az egész földrészen, sőt Amerikában is kapható volt a gyulai kolbász. Az 1910-es Brüsszeli világkiállításon ifjabb Balog József hentesáruja aranyérmet és díszoklevelet kapott, óriási elismerést szerezve ezzel Gyula városának is. Befektetők sokasága akarta naggyá tenni a Balog céget Gyulán, de ő nem volt hajlandó erre, családi üzemében továbbra is 5-6 kisegítővel dolgozott tovább. A gépesített feldogozásban később Stéberl András ért el nemzetközi sikereket, de a húsipar alapjait vitathatatlanul ő tette le városunkban. Üzemében később hentes generációk jelentős mesterei tanulták ki a szakmát, így Stéberl András is az ifjabb Balog –féle üzemben ismerte meg a gyulai kolbász gyártásának fortélyait. Ifj. Balog József a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete javaslatára, a Városbarátok támogatásával lett Gyula Város Díszpolgára.

 „Gyula Város Kultúrájáért " elismerésben részesült a Körös Táncegyüttes kollektívája, a „Gyula Város Szolgálatáért” díjat Hack Mártonné, a Galbácskerti óvoda tagintézmény vezetője, valamint Birta Miklós Gyula Város Polgármesteri Hivatalának köztisztviselője vehette át.

Gratulálunk!

-igazmondó-