Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Eminescu (zsák) utca PDF Nyomtatás E-mail

A Gyulai Városbarátok Köre már 2009-ben felhívta a figyelmet a Nagyrománvárosban uralkodó áldatlan állapotokra, így különösen az Eminescu utca állapotára. Örömmel látjuk, hogy Gyula különböző városrészei szépültek és épültek az elmúlt években (bár sok helyen van még tennivaló), de itt  Nagyrománvárosban nem látjuk a fejlődést. Az Eminescu utcán közlekedők lassan már úgy érezhetik magukat mint egy kalandtúrán, amit vagy végig tudnak csinálni,vagy nem, életüket kockáztatják mind a kerékpárosok mind a személyautóval közlekedők.

Kaptunk már ígéretet különböző pályázati projektekhez kapcsolódó útfelújításokra,de hol azt mondták,hogy a Nagyrománváros ütőere nem gyűjtőút,hol nem volt elég önerő,hol ez hol az volt a probléma. Újabb telünk közeledik és valószínű, hogy az út egyre szűkebb lesz az elkopó burkolat miatt. Vajon ha az idegenforgalomra építünk, akkor ilyen körülmények között kell fogadni a Gyulán és a Nagyrománvárosban pihenő vendégeket?  

Mi az oka annak, hogy közel húsz éve megoldatlan és befejezetlen a Nagyrománváros útjainak rehabilitációja? Lehetne folytatni...Tény: a Városbarátok minden esetben azon voltak, hogy az Eminescu utca és vele együtt a Pomucz tér felújítása megoldódjon. Talán most egy újabb pályázattal változtathatunk ezen – rajtunk nem múlik.

Dr. Ruzsa György