Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Ajándékbolt a süvegcukorhoz PDF Nyomtatás E-mail

Az Ajándékbolt a süvegcukorhoz nevű bolt tárgyai a Zwack József Kereskedelmi Szakközépiskolába kerültek.

 Minden adva van ahhoz, hogy ha az egykori gyulai szatócsboltok felszerelését tartalmazó gyűjtemény méltó helyre kerüljön, ezért kezdeményezhetnénk a hazahozatalát – vetett fel  Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Köre elnöke az egykori Ajándékbolt a süvegcukorhoz nevű bolt előtt.

suvegcukorr6-600

 

1945 előtt 100 kisbolt létezett, majd az államosítás után megszűntek. A Süvegcukor 1986-ban nyílt meg a Vendéglátóipari Múzeum partnerségével a Gábor Áron utcában, majd a Kálvin utcában, végül a Pandúr-laktanyában kapott helyet. 2002-2003-ban megpecsételődött a bolt a sorsa, a képviselő-testület kilakoltatta a múzeumot. Több helyszín is felmerült a gyűjtemény elhelyezésére, de végül az anyag Békéscsabára, a Zwack József Kereskedelmi Szakközépiskolába került.

– Partnerként kérjük Gyula város vezetését, hogy együtt tegyünk lépéseket, kezdeményezzük a gyűjtemény hazahozatalát és keressünk helyet méltó bemutatására. Úgy tudjuk, ajándékozás révén a Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában van. Mivel az iskoláknál államosítási folyamat zajlik, nagyon fontosnak tartjuk, hogy az átalakulással ne veszítsük szem elől a gyűjteményt. Helyszínben is gondolkodtunk, talán a felújított Almásy- Wenckheim-kastély egyik szobájában méltó módon be tudnánk mutatni a gyulai kiskereskedelem életét – mondta Durkó Károly.

 Forrás:  Gyulai Hírlap Online

 

 

Fotók az egykori boltról (Forrás BTP):

  alt

alt