Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Hagyományőrző hentesek PDF Nyomtatás E-mail

 

VÁROSBARÁT HÍREK 2012. december

A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete 2012-ben is mozgalmas évet tudhat maga mögött. Dinamikusan fejlődik a Gyulai Kolbász és Sódarmustra vagy a "Gyulai kolbászfesztivál". Idei, sorozatban harmadik rendezvényünkre mintegy 25 ezren látogattak el. Egyre szélesebb körben ismerik és így növekszik a népszerűsége a Hagyományőrző Gyulai kolbásznak. Az egyesület az év során az ország több pontján vett részt gasztronómiai fesztiválokon, komoly sikereket értünk el kolbászkészítési bemutatóinkkal és népszerűsítettük is városunkat. Számtalan gyulai rendezvény aktív résztvevői voltunk. Nyáron minden héten tartottunk kóstolót a várban. A húsipari kiállításnak helyt adó régi vágóhíd épületén kívül belül sok fejlesztést sikerült elvégeznünk. Megújultak az udvari rész nyílászárói és több új kiállítási elem is elkészült, például a korabeli Stéberl húsboltot bemuatató sarok is. A tél beálltával persze az igazi disznóvágós programok is elkezdődtek, ahol a hagyományőrzők igazán „elemében érzik” magukat.

 Dinya Imre