Gyulai Városbarátok Köre

Hírmorzsa

1937 után újra kiadtuk a Gyula város utcái és terei  című könyvet! 

Kapható: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), MÁTÉ Papírboltok, Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Piac (Szabó Józsefnél)

Városbarát évbúcsúztató PDF Nyomtatás E-mail

A Városbarátok is elbúcsúztatták az óévet. Hagyomány szerint a Magyarvárosi sörözőben találkoztunk 2013. december 13-án, hogy röviden értékeljük az esztendőt és már az ünnepre hangolódva beszélgessünk egymással. Szalai György és Durkó Károly rövid értékelésében szó volt a városházi munkánkról, a Gyulán megvalósuló fejlesztésekről, de felelevenítettük a farsangi kalapos bálunkat, a nyári szanazugi pikniket Fábián Feriéknél, az aradi barátainknál tett látogatást és az őket váró gyulai programot, a Feketói vásárt is. A legfontosabb híreinket megosztottuk a várossal is a hétvégén megjelent Gyulai Városbarát Hírekben, amelyet karácsonyig mindenki kézhez kapott Gyulán.A jövő esztendő programjait is tervezni kezdtük. Az est jó hangulatú beszélgetését segítette a finom vacsora - köszönet ezért az alapanyagot (dámvad) biztosító Sarkadi Gábornak, a főzőmester Bodor Istvánnak és a fő szervezőnek, Szalai Györgynek. Boldog, eredményes újévet mindenkinek! 

-vbk-

 

2013-dec-5

2013-dec-4

2013-dec-3

2013-dec-1

2013-dec-6