Técsy Lászlóra is emlékezünk Nyomtatás

Szilágyi István, Koszta Rozália, Dobos István után újabb neves gyulai polgár elhanyagolt sírját szeretnék rendbe tenni a városbarátok. Az egyesület két tagja, Balla Tibor Péter és Székely Árpád a negyven éve elhunyt Vitéz Técsy László (Gyula, 1892. augusztus 11. – Gyula, 1972. november 25.) szobrász és éremművész, rajztanár, végső nyughelyét kívánja méltó módon felújítani a németvárosi temetőben. A művész élete nagy részét Gyulán élte le. Főiskolai tanulmányait elvégezve 1923-ban hazaköltözött. Munkássága során számos érmet, plakettet, szobrot, sőt néhány síremléket is készített. Ő tervezte 1925-ben Békés vármegye Vitézi Széke emlékérmét, alkotásai között említhetjük a volt József Laktanya gyalogezredére emlékeztető emléktáblát a Vértanúk útján álló szociális otthon falán, Göndöcs Benedeknek a népkert kialakítójának büsztjét a mai Kohán Képtár (Pavilon) épületének szoborfülkéjében és a Karácsonyi János domborművet a katolikus pap, püspök, történész szülőházának falán. A művész Boldog Apor Vilmosról is készített emlékérmét, amelyet a Városbarátok jóvoltából hamarosan megismerhetnek a gyulaiak… Técsy Lászlót 1929-ben avatták vitézzé.