Archívum
Kapcsolódó oldalak
Mozduljunk együtt! |
![]() |
![]() |
![]() |
2007-ben a város képviselőtestülete elfogadta Gyula 2012-ig szóló Sportkoncepcióját. Milyen sport legyen Gyulán? - erről kérdeztük a város polgárait, a szakmát, társadalmi vitát indítva a Gyulai Hírlapban. Nagyon sokan elmondták, leírták véleményüket, köszönet érte. Az alábbi írás a társadalmi párbeszéd zárásaként, a Sportkoncepció 2008 - 2012 elfogadása után íródott, rövid összegzése a vitának, és az egyéves munkának.
Sportolni jó! Olyan élmény, amelyet rendszeresen "művelve" egészségesebbek lehetünk. Kitartásra, küzdeni tudásra nevel minket, közösséget kovácsol, vagy tart össze. Ép testben ép lélek? Igen! A sport erőt, és így esélyt is ad ahhoz, hogy gyermekeink ellenállhassanak korunk hamis "élvezeteinek", pld. a kábítószernek. Nos, elsősorban rájuk, a fiatalokra, és az önmagán segíteni akaró felnőttekre gondolt az a Nemzeti Sportstratégia, amelyet tavaly fogadott el konszenzussal a Parlament, és amelynek alapján már 2007 novemberében - féléves társadalmi vita, városi és szakmai fórumok, egyeztetések után - szakmai-politikai egyetértéssel megszületett Gyula város új Sportkoncepciója. Az alapok az Európai Unióban, Magyarországon, és Gyulán is adottak, világosak. Brüsszel a versenysportok helyett az egészségmegőrzést, a fiatalok és a felnőttek testedzését, az életminőség javítását támogatja. Ösztönzi a sportszervezeti felépítések egyszerűsítését, ugyanakkor elvárja a hatékonyság növelését, a tudatosan felépített hosszútávú fejlesztési terveket. A 2007. elején indított társadalmi vitában sokan leírták, elmondták véleményüket arról: merre tartson Gyula város sportja? Az említett szempontok mellett dönteni kellett abban is, legyen-e kiemelten támogatott sportág a városban, az önkormányzat nagyobb hangsúlyt fektessen az utánpótlás-nevelésre, a diáksportra, vagy/és a sportolás feltételeinek biztosítására koncentráljon? Vegyük-e végre komolyan a sportturizmus alapjainak a lerakását? A válaszok egy irányba mutatnak: ha van rá lehetőség (lehetőleg a magántőke bevonásával) legyen jobban támogatva 1-2 sportág, és kiemelt figyelmet kapjon az utánpótlás-nevelés, a diák-(tömeg)sport. Vigyáznunk kell egyedülálló értékeinkre is (pl. nagypályás labdarúgó-bajnokság, úszásoktatás, repülő-modellező klub, Agility, városi tekebajnokságok stb). A fejlődés támogatottsága megvan a sportéletére (méltán) büszke városunkban. Úgy vélem, több lépést kell tennünk ahhoz, hogy célba érjünk. A Sportkoncepció világosan megadja az alapokat: szükségünk van egy "jó gazdára", amely biztosítja a sportolás feltételeit, eseményeit, felnőtteknek és fiataloknak egyaránt. Meg kell oldani az utánpótlás-nevelési célú sportiskolai, és az úszásoktatói munka nyugodt működését, vissza kell hozni a tömegsport-rendezvényeket a város utcáira, tereire. Erre képes lesz a megerősödő, több lehetőséget kapó Gyulasport Non profit Kft. Jobban ki kell használni természeti adottságainkat (pl. a hidegben korcsolyázásra kiválóan alkalmas Csónakázó tavat), és lépéseket kell tennünk azért, hogy a Gyulai Sporttelepet - ha lehetőségünk lesz rá - Egészségügyi és Szabadidőközponttá fejlesszük a leendő fontos partner, a Grosics Gyula Futballakadémia szomszédságában. Pályázati lehetőségek híján is fontos a sportlétesítmények fejlesztése - így legalább természetben tudunk valamit hozzáadni ahhoz, ami a sportoláshoz szükséges. Személy szerint örülök annak, hogy a sportkoncepció továbbra is jelentős (arányaiban az eddigieknél is több) pénzt adhat fejlesztésre. Ez az, ami fontos: biztosítani a sportolás feltételeit.
Köszönöm az újságcikkekben, levélben megfogalmazott építő jellegű javaslatokat, a Sportszaktanácsadói Testület, a sportélet és a közélet sportra "érzékeny" szereplőinek segítségét. Munkájukra továbbra is szükség van, hiszen hamarosan dönteni kell egy, a sportágak, és a sportegyesületek támogatását meghatározó, több szempontot mérlegelő rendszer elfogadásáról. Kérem a pedagógusokat, szülőket, legyenek partnerek, sőt aktív szereplők a sportélet hatékonyabb működésében. Egy biztos: akkor tudunk eredményeket elérni a sport területén is, ha mozdulunk. Együtt.
|