129 évig török pap hirdette a gyulai minaretekről Allah nagyságát és Mohamed prófétaságát. 1695-ben újra keresztény kézbe került a vár. A város lassan tért magához, még 1715-ben is csak 145-en lakták.

A mocsaras, lakatlan békési területek döntő részét a kuruc szabadságharc bukása után „új szerzeményként” Harruckern János György kapta az osztrák császári udvartól.

A környékről katolikus és református magyar családok érkeztek, majd 1724-ben a Rajna vidékéről németeket is telepített a városba az új földesúr 1734-ben. A németek külön bírót választottak, majd létrehozták Német-Gyulát, amely 123 éven át önálló városként létezett. A várban maradt katonaság szétszéledt, de a román családok egy része a kastélyban vállalt szolgálatot és letelepedett a közelben – így született meg a gyulai Miklós város, vagyis Románváros.

A város gyorsan fejlődött. Sok iparos, mesterember, kereskedő élt itt, az erdélyi hegyvidék és az Alföld kereskedői, lakói pedig egyre gyakrabban Gyulán cserélték ki áruikat. A gyulai vásárok a 19. század második felében élték aranykorukat. A fejlődő várost azonban a török hódoltság után is sok csapás érte: egymást érték a járványok, a tűzvészek és az árvizek. A középkori épületek közül csak néhány vészelte át a történelem viharait. Szerencsére a téglavár, mellette a rondella, a huszártorony, a belvárosi iskola, a középkori fürdő épülete megmaradt az utókornak, és előkerültek a középkori Gyula gigantikus méretű templomának alapfalai is a Törökzugban. Igazi kincsként maradt ránk a 18. század első feléből az 1735-ben felépített kántorlak és iskola, valamint a Szentháromság-kápolna. Az 1700-as évek második feléből már több az emlék: a római katolikus templom és plébánia épülete, a református templom, a vármegyeháza, a németgyulai tanítói lakás és több régi polgári ház is tanúja az e korban megindult gyarapodásnak.

Ebben az időben kezdték el építeni a kastélyt is, sőt az 1790-es években már kövezett úton lehetett végighaladni a Kapus-híd (a mai Nagy-Kőhíd) és a kastély között. Az addig épült fahidak helyett pedig felépültek az első kőhidak (Kapus-híd, Bárdos-híd).