Az 1801-es minden korábbinál pusztítóbb tűzvész késztette a város építőmérnökeit arra, hogy a vármegyeháza (mai városháza) előtti teret kiszélesítsék. Ezért jött létre a mai Petőfi, Erkel és Harruckern tér. A kastély épülete melletti területet nem hagyták beépíteni tűzvédelmi okokból a régi gyulaiak – ez a terület lett később a Maróthy tér, a mai Szent Miklós park.

A 19. századtól már több klasszicista épület is megmaradt a városban, de a később épült, földszintes polgári házak adták-adják a mai Gyula kellemes kisvárosi hangulatát. Az újabb és újabb építkezésekre szükség is volt. A Körös áradása miatt 1816-ban és 1843-ban több száz ház dőlt össze. Szerencsére sok, a város szimbólumának számító épületet nem döntött le az ár. Ilyen a Százéves cukrászda is, amely a 18. század végén már igazi közéleti központja volt a gyulai polgároknak.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végén szomorú szerep jutott Gyula városának. 1849. augusztus 23-án a kastély és a vár közötti területen 1300 magyar honvédot és tisztet fegyvereztek le. Másnap az oroszok a 9 későbbi magyar vértanú tisztet osztrákok kezére adták – innen vezetett az útjuk Aradra, a kivégzés helyszínére.

A szabadságharc bukása után idő kellett a szabadabb élethez. Az igazi lökést az összefogáshoz és a változáshoz az 1855-ös, minden addiginál pusztítóbb árvíz adta (másfélezer ház omlott össze az ár miatt). Két év alatt óriási földmunkával elkészült a csaknem 30 km-nyi Körös-csatorna – ez lett a Fehér-Körös és bizonyos szakasza a Kettős-Körös végleges medre. Az 1857-es esztendő újabb fontos eseményt tartogatott az itt élők számára. Június 15-én egyesült Német- és Magyargyula. Új város született. Az 1867-es kiegyezés után fejlődésnek indult a gazdaság, 1866-ban felépült az első gőzmalom. 1872-ben megszűntek a céhek, helyettük gyufagyár, számos szövetkezet, részvénytársaság alakult. A vállalkozások közül a legjelentősebb az 1900-ban alapított harisnyagyár, amely 1908-ban (temesvári leányvállalatával együtt) az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb harisnyagyárának számított. A pénzintézetek is megjelentek a városban, az 1858-ban átadott pest–aradi vasútvonal viszont elkerülte Gyulát, csupán 1871-ben a nagyvárad–fiumei vasút megnyitása érintette a várost. A közlekedési csomópont így Békés megyében Békéscsaba lett.

A fejlődés mégsem szakadt meg Gyulán. A 19. század végén 20. század elején épültek fel a város-meghatározó köz- és magánépületei. A színjátszók részére felépült a Pavilon. 1860-ban Dobay János (aki később megbecsült polgármestere is volt a városnak) nyomdát alapított, amely kellő hírnevet szerzett Gyula városának.