Gyulai Városbarátok Köre

Karácsonyi üdvözlet, újévi útravaló PDF Nyomtatás E-mail

Nem éppen ünnepi, szeretettel teli hangulat volt az uralkodó Gyula város decemberi képviselő testületi ülésén. A Jobboldali (Fidesz-KDNP-Erdmann Gyula) frakció, kiegészítve Makovecz István (független) képviselővel, Szabó Árpád (MSZP) alpolgármesterrel és végül, de pláne nem utolsósorban Perjési Klára (MSZP?) polgármesterrel gyakorlatilag kivégezte a Gyulai Várfürdő igazgatóját, Cséfán Lajost. A politikai döntésről csak az említett két városvezető és a jobboldal egy-két prominens vezetője tudott – egészen 2008. december 18-án reggelig. Előbb Cséfán Lajos kapta meg a selyemzsinórt reggel félnyolckor a Városházán Görgényi Ernőtől, és Szabó Árpádtól, majd a képviselőket tájékoztatták  - kit a polgármester informált, más az ülés előtt hallotta a fejleményeket. Ízlések és pofonok különböznek, most viszont az ízléstelenség volt az uralkodó  - legalábbis így vélekedett több gyulai is  a történtek után, függetlenül attól, egyetértett-e a döntéssel. A polgármesteri újévi köszöntő hangulatát az év végén történtek nagyban befolyásolták.

Nem jó ez a karácsonyfa ott a Díszteremben, mindig megvadítja az embereket – vontak párhuzamot többen is az események és az ülés dekorációja között. A zárt ülés elrendelését esélye sem volt senkinek megakadályozni – Cséfán Lajos ekkor távozott az ülésteremből. A 14 igen Cséfán Lajos távozása mellett gyakorlatilag a fürdővezető kirúgását jelentette. Városérdek, megrendült a bizalom - hallhattuk az indokok között. Az új igazgatót is tálcán (és azonnal) kapta a testület. Kovacsics Imre és menedzsmentje öt fürdőt vezet, ő a megoldás – kapták a meggyőzésre szánt sugallatokat a testület tagjai, akik – miután felrémlett előttük az 500 millió forint fürdőfejlesztési pályázati pénz esetleges elvesztése, a pályázat versenyben maradásának fontossága – végül 21 igen szavazattal, két tartózkodással elfogadták a megoldást, megadták az ismeretlen, messziről jött embernek a megelőlegezett bizalmat és lehetőséget a bizonyításra, egy gyakorlatilag bármikor felbontható szerződéssel.

 

 

A történteket  a város polgármestere, Perjési Klára is felidézte 2009. január 9-ei újévi köszöntőjében a Művelődési Házban. Kissé hosszúra nyúlt beszédében igyekezett megnyugtatni a gyulaiakat, többek között arról, hogy nem kerül más, vagy pld. családja kezébe a Várfürdő. Cséfán Lajost és családját őszintén sajnálom – mondta – de a régi igazgató nem volt csapatember, merev volt. Sajnos patthelyzet állt elő két fürdőfejlesztési terv között. A Magyar Turizmus Rt. vezetője hívta fel figyelmemet Kovacsics Imrére, aki széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkezik - magyarázta a döntést a polgármester. Az új fürdőigazgató gyulai embert tett meg helyettesének, egyébként is a fürdőben dolgozók fele nem is gyulai – osztotta meg kulisszatitkait a félházas közönséggel Perjési Klára  ( az említett gyulai helyettes -információink szerint – Opacsics László). A polgármester sietve bejelentette, hogy február 1-jétől este kilencig tart majd nyitva a Várfürdő, és a wellnessért nem kell majd külön fizetni. Annak bejelentését viszont az új igazgatóra hagyta, hogy lesz-e jegyáremelés, megmarad-e a gyulaiak kedvezményes belépője, mi lesz az 500 millió forintos pályázattal, és a felhalmozott nyereséggel. Várjuk a válaszokat.

 

 

 FOTÓ:Hír6

A polgármester város és évértékelő beszéde túl hosszú, és többször is – mondjuk így  - pontatlan volt. Az, hogy új testvérvárosunknak Nagyszebent nevezte meg Nagybánya helyett, szelíd ki nem javított baki volt ahhoz képest, hogy „mekkora nyereséget hozott a kötvénykibocsátás”. Én többet vettem volna fel 2 milliárd forint helyett – sajnálkozott Perjési, de csak ennyit engedélyezett a képviselő testület. Így is 100 milliót nyertünk!- ujjongott a városvezető, csupán azt a mellékes körülményt elhallgatva, hogy a felvett kölcsön svájci frankban értendő, így számolhatjuk inkább a veszteségeinket…Az ünnepi műsor végén a Sikeres Gyulaiak díjak átadására került sor. Elismerésben részesültek többek között a Gyulai Hentes Hagyományőrző Egyesület tagjai, valamint Lovász Sándor, a Pálinkafesztivál szülőatyja és szervezője. A díjátadás volt a gyulai közélet elmúlt hónapjának legszebb eseménye...

 

 

 

 FOTÓ:Hír6

- igazmondó -