Gyulai Városbarátok Köre

Legyen Stéberl-szobor Gyulán PDF Nyomtatás E-mail

A gyulai kolbásznak nemzetközi sikereket szerző hentesmesternek, a gyulai nagyüzemi szintű húsipar megteremtőjének szeretne emléket állítani a Gyulai Evangélikus Egyházközség, a Stéberl András Alapítvány és a Gyulai Városbarátok Köre. Az evangélikus gyülekezet már több éve tervezi, hogy méltó szobor őrizze az 1935-ös brüsszeli világkiállításon egykor aranydiplomát nyert gyulai (Stéberl) kolbász alkotójának emlékét.

Stéberl András maga is evangélikus volt, családja is több szállal kötődött az akkori egyházi közösséghez. Gyula városának többször kölcsönnel segített, jelentős részt vállalt az evangélikus templom felépítésében. Ő emeltette az oltárt carrarai márványból, és ő rendelte meg az oltárképet is. Az evangélikus gyülekezetben előbb egyháztanácsi tag volt, majd gondnok, presbiter lett.

 

 A Stéberl-gyárat a puritán családias szellemiség, az üzleti erkölcsösség jellemezte. A munkásoknak járt a reggeli, ebéd, vacsora, vasárnapra a családoknak az ingyen hús, Karácsonyra külön csomagot kaptak a dolgozók, de a családalapítást, a házépítéseket is segítette Stéberl András. A kommunista diktatúra nem kímélte őt és családját. Az üzemet államosították, Stéberl András alig két hónappal élte túl az embertelen eljárást. Családját meghurcolták újabb és újabb megaláztatások után elüldözték őket Gyuláról. A város régi adósságát törlesztette amikor 2005 március 11-én díszpolgárrá választotta Stéberl Andrást. A Húsipari Szakszervezet Bezdán János elnök kezdeményezésére 2008-ban emléktáblát helyezett el az újjászervezett és ekkor átadott Húsipari Gyűjtemény (volt Vágóhíd) épületének falán, a 140 éves gyulai húsipar megemlékezésén.

 

A közös gondolatot tett követte: január elején Jakab Béla evangélikus lelkész, Balla Tibor a Gyulai Városbarátok Köre vezetőségi tagja és Durkó Károly a szervezet elnöke megállapodott abban, hogy együtt kezdeményezik a Stéberl-szobor felállítását Gyulán, az evangélikus templom mellett.

 

Jakab Béla evangélikus lelkész és Durkó Károly a Városbarátok elnöke, kulturális tanácsnok egyeztetés közben.

Fotó: Balla Tibor (Csonti)

Ide kerülhet a Stéberl-szobor. A Béke sugárút Jókai utca sarkán ma is létező két épület felé nézne (a mostani hírlapbolt helyén működött Stéberl András második húsboltja, azzal szember pedig a harmadik)

A most készülő, várhatóan a képviselő-testület februári ülésén tárgyalható új városi kulturális koncepció szerint minden évben egy arra érdemes embernek szobrot állítanánk Gyulán. A Kulturális Oktatási és Sport Bizottság január 13-ai, csak a koncepcióval foglalkozó ülésén Durkó Károly vetette fel a közös javaslatot. A Városbarátok elnöke már tárgyalt a szoborkészítésről Kecskeméti Sándorral, Stéberl András nemzetközi hírű szobrász és képzőművész unokájával is Budapesten a Művészházban. A Németországban élő művész szívesen vállalná a feladatot, különleges szobrot ígér, honoráriumot nem kérne a munkáért, a 3,5 millió forint anyagköltséget kellene kifizetnie a városnak. A kezdeményezők szerint akár már idén, vagy jövő év elején átadhatnák a szobrot, a város kitűnő emberének emléket állítva.

Megérdemelné.

- igazmondó –