Archívum
Kapcsolódó oldalak
Kohán siker Nagybányán |
![]() |
![]() |
![]() |
Átütő sikert hozott a Kohán György kiállítás Nagybányán. A 2009 március 3-tól március 16-ig nyitvatartó tárlat megnyitóján a szépszámú közönség mellett feltűnően nagy médiafigyelem kísérte az eseményt a Főtéren, a Millennium Business Center kiállítótermében. A csaknem két hét alatt szinte betelt a véleményeket, jókívánságokat tartalmazó emlékkönyv.
Népes közönség a megnyitón
A csaknem két hét alatt szinte betelt a véleményeket, jókívánságokat tartalmazó emlékkönyv. A megnyitón a nagybányai polgármester és a Nagybányai Múzeum, Művészeti Központ és Iskola igazgatója Tiberiu Alexa, Ludescher István alpolgármester, Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész, a felsőbányai magyar művésztelep vezetője mellett ott volt és beszédet mondott dr. Perjési Klára Gyula város polgármestere és Durkó Károly kulturális tanácsnok, a Gyulai Városbarátok Köre elnöke is.
Ludescher István, Nagybánya alpolgármestere a Kohán-kiállítás létrejöttéről beszél
Véső Ágoston, Munkácsy-díjas festőművész, a Felsőbányai Művésztelep vezetője a már 1986-ban elindult közös művészeti örökségünket méltatja.
Elhangzott, hogy egy magyar és egy román gyulai diák tanulhat a jövőben a máramarosi városban, szívesen fogadná őket a nagybányai művészeti főiskola. A Kohán kiállítást hamarosan viszonozhatják a nagybányaiak. Várhatóan az 1950-től napjainkig terjedő időszak nagybányai alkotásaiból érkezik nívós kiállítás városunkba, talán már július végén. Tervek szerint 2010-ben akár a régi nagybányai művésztelep század eleji képeiből is láthatunk majd néhányat Gyulán, de a világhírű Ásványtani Múzeum kollekciójából is kaphatnak majd egyszer ízelítőt a Gyulaiak, és a városunkba látogató vendégek. Durkó Károly kezdeményezte azt is, hogy a gyulai idegenforgalmi szakemberek kapjanak lehetőséget városunk bemutatására Nagybányán és egész Máramaros megyében, különös tekintettel a Gyulai Várfürdő megismertetését szorgalmazta a képviselő. Erre a lehetőség adva lesz, már csak élni kell vele a jövőben az illetékeseknek. - testvérvárosi –
|