Gyulai Városbarátok Köre

Ígéret már volt elég… PDF Nyomtatás E-mail

Életveszélyes állapotban az Eminescu utca

Románváros főutcájának tragikus állapotára hívta fel a figyelmet 2009. július 16-án tartott sajtótájékoztatóján a Gyulai Városbarátok Köre. Dr. Ruzsa György az egyesület vezetőségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy évek óta hitegetik az itt élőket az útjavítással – ez még mindig várat magára. Az amúgy is keskeny utcában két autó nem is fér el, az út széle már sok helyen széttöredezett, a kátyúzás sem jelentene megoldást.

 

Fotó:Gyulanet

 Sok apartman is működik itt a városrészben, az úton bukdácsoló turisták nem biztos, hogy szívesen visszajönnek majd ide pihenni…Ezután a még mindig szomorú állapotban lévő Pomutz teret kellene rendbe tenni – hangsúlyozta Dr. Ruzsa György. Szeptemberben több rehabilitációs pályázatot is bead a város utak, városrészek állapotának javítására. A Városbarátok javasolják: Gyula (200 millió forint értékben, 85-90%-os támogatásra) pályázzon az Eminescu utca és a Pomutz tér felújítására is!  Az egyesület elnöke Durkó Károly jelezte, hogy a románvárosihoz hasonlóan több városrészben is a szokottnál gyorsabban mennek tönkre az utak. Az örvendetesen megszépült Kossuth tér forgalmi rendszere ugyanis „elkerülő utakra” készteti az autósok egy részét. Így már veszélyes lakni a Budai Nagy Antal utcában, az Ajtósi Albert úton, de a Szentháromság utca megnövekedett forgalma is okoz nem kívánt izgalmakat az itt élőknek. A Városbarátok támogatják a törökzugi gyűjtőút megépítését, amely (a legújabb tervek szerint) tehermentesítené Törökzug, Észak Törökzug, a Budrio Lakótelep és környéke, Németváros útjait – itt közvetlenül ki lehetne jutni a Békéscsaba–Gyula közötti négysávos útra. A város szeptemberben dönt a – javaslatunk szerint – Eminescu utcát is érintő pályázatok benyújtásáról. A remélhetőleg megvalósuló további útfelújítások mellett itt az idő a város Közlekedési Koncepciójának újragondolására, elkészítésére is – ismételte meg a 2009 júliusi testületi ülésen már Szalai György (Városbarátok) képviselő, a Gazdasági Bizottság elnöke által ismertetett álláspontot a lokálpatrióta egyesület elnöke.

-vbk-