Gyulai Városbarátok Köre

Hajléktalanszálló-Adomány az év utolsó napján PDF Nyomtatás E-mail

2009 decembere óta már 170 hajléktalan él Gyulán, a város lakosságának 20%-a már a létminimum alatt él, további 40% pedig alig keres vagy kap többet az alapvető létfenntartáshoz képest. Ezért nagy a város vezetésének felelőssége abban, hogy egy szociális koncepcióval felkészüljön a nehéz helyzetben lévő gyulai családok megsegítésére – minderről a Gyulai Városbarátok Köre elnöke, Durkó Károly beszélt a Zrínyi Miklós téri éjjeli menedékhelyen december 31-én este. A Városbarátok képviseletében az elnök mellett Szalai György, Debreczeni László, valamint Mikus Éva és Koppányi György vitt virslit, gyümölcsöt, édességet a hajléktalan szálló lakóinak.

 

Fotó:Gyulanet

- Már több éve szokás, hogy a Városbarátok ellátogatnak a hajléktalan szállóra, hogy némi adománnyal megkönnyítsék az év utolsó napját az itt lakóknak. Most Mikus Évával, Koppányi Györggyel és Balogh Lászlóval találkozott a gondolatunk, az ő segítségükkel jött létre az adományosztás. Ez egyfajta figyelemfelhívás is lehet, hogy ne felejtsük el, azokat akik nehéz helyzetbe kerültek – nyilatkozta a Gyulapont.hu-nak és a Gyula TV-nek Durkó Károly, a Városbarátok elnöke. Komoly felelőssége lesz a város vezetésének abban is, milyen sorsra jutnak azok a gyulai polgárok, akik esetleg 2010-ben nem tudják majd fizetni a lakásvásárláskor felvett devizahiteleiket. Ezek a családok könnyen a hajléktalanok között találhatják magukat. Az önkormányzatnak fel kell készülnie erre a veszélyre és lehetőségei szerint meg kell akadályoznia az emberek önhibájukon kívüli talajvesztését. Sürgősen szükség van tehát egy ezt a helyzetet szem előtt tartó szociális koncepcióra – vélik a Városbarátok.

- gyulai -