Archívum
Kapcsolódó oldalak
Dobos Istvánra emlékeztünk |
![]() |
![]() |
![]() |
A Wenckheim család pilótája volt Dobos István Rendbehozták Dobos István, a Wenckheim család egykori pilótájának sírját Gyulán, az Újreformátus temetőben a Városbarátok. A dr. Ruzsa György vezetőségi tag által irányított munka révén immár a sérült propeller dísz is helyre lett állítva. Halálának 73. évfordulóján, 2010. július 1-jén Gyula város nevében Durkó Károly tanácsnok, a Városbarátok képviseletében Balla Tibor, dr. Ruzsa György és Szalai György helyezett el koszorút a kitűnő, mára kicsit feledésbe merült pilótára emlékezve.
Fotó: Gyulanet.hu
Dobos István eredetileg asztalosmesterséget tanult, majd repülőgépépítéssel próbálkozott, híressé pilótaként vált. Elsősorban Svachulay Sándor és Székely Mihály gépein repült. Az Aviatikai versenyeken több díjat nyert. Részese volt a magyar repülés megszületésének,mivel már 1910-ben repült és a Magyar Aero Club 5-ös számon bejegyzett tagja volt. Az I. világháborúban pilóta, majd berepülő pilóta volt. A Tanácsköztársaság Hadügyi Népbiztossága mint kiváló pilótát megbízta, hogy Szamuely Tibor népbiztost egy kétüléses Brandenburg-típusú, kétfedelű repülőgépen szállítsa Bp.-ről Kijevbe, majd vissza 1919. május 17-én. A Horthy-korszak alatt emiatt mellőzésben volt része: a Magyar Aero Szövetség kizárta tagjai sorából, a légitársaságok nem alkalmazták. Végül gr. Wenckheim József magánpilótája lett. Egész élete során szoros kapcsolatban maradt szülőföldjével. 1937. július 01-én Dobos István pilóta lezuhant a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület tulajdonában lévő, és Rubik Ernő által tervezett M 19 típusú túrarepülőgépével annak berepülése közben és meghalt. Emlékezzünk rá tisztelettel! Forrás: Egy hadipilóta feljegyzései (Bp., 1916). - Irod. Fejér Imre: Madáremberek. A magyar repülés bús és vidám krónikája (Bp., 1919); Dobos István útja Szamuely Tibor népbiztossal Budapestről Kievbe és vissza (Aviatika, 1919. 6. sz.); Csanádi-Nagyváradi Winkler: A magyar repülés története (Bp., 1977). Életrajzi lexikon
|