Szeptembertől kapható a Gyula régen és ma könyvsorozat nyolcadik kötete. A gyulaiak összefogásának, támogatásának és egy civil pályázatnak köszönhető, nem közpénzből készült új album a „Volt egyszer rég” címet kapta. A kötet bemutatója szeptember elsején 18.00 órától lesz a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban,
A szerzők minden eddiginél nagyobb terjedelemben, mintegy 240 oldalon dolgozták fel kilenc egykori gyulai üzem, a kisvasút, az 1-es iskola, a tanyasi iskolák történetét. Külön fejezet idézi fel a régi (1945 előtti majd az 1960-70-es évek) Gyula hangulatát, a mára lebontott, vagy éppen akkor épült házakat. A közönség először láthatja Halmos Béla fotóit, köztük a lebontott Béke sugárúti polgári házakkal. Misley Ervin fényképész háború előtti üvegnegatívjai pedig az ismeretlenségből, sok-sok év lappangás után kerültek elő a XX. század első felének gyulai piaci képeivel, futballistáival, cserkészeivel, polgáraival…A mostani kötet várhatóan mosolyt csal majd az arcokra és könnycseppet a szemekbe azzal, hogy feldolgozta sok gyulai ember egykori munkahelyének életét: a Harisnyagyár a Tejporgyár, a Kötőipar (kisgyár), a Vízgép, a BUBIV, a Szabóipari Ktsz, a Háziipari Szövetkezet történetét és szól a régi Cementipari Vállalatról, az egykori Relégyárról is. A könyv szakmai lektora dr. Erdész Ádám, a Békés megyei Levéltár igazgatója.
Durkó Károly
|