A Városbarátok üdvözlik, hogy a város Göndöcs kert - Béke sugárút rehabilitációjára beadott pályázata túljutott az első fordulón. A 703,5 millió forintos pályázati pénzből 883,6 millió összes beruházási keretől felújítható lenne a Művelődési Ház lepusztult épülete, újra eredeti fényében lehetne visszaállítani az egykori Vigadót, a Kohán Képtár a régi könyvtárépületbe, (a II. Világháború előtti művésztelep épületébe) költözne, amelyet bővítéssel a Kohán monumentális képeinek kiállitására is alkalmassá tennének. Sajnos a Béke sugárút – Árpád utca körforgalmának kialakításáról már nincs szó a pályázatban, pedig eredetileg ez is szerepelt a dokumentumban. A Városbarátok ezért is határozottan kérik, hogy a Zenekari Pavilon (egykor építette a Frontharcos Zenekar Tamás András vezető ácsmester irányításával) mindenképpen épüljön fel újra a régi helyén (a Művelődési Ház mellett, a volt tanácsköztársasági emlékmű helyén). A Városbarátok remélik, hogy valóban eljut Gyulára a támogatás, és nem lesz itt is költséglefaragás a pályázatban.
Wegroszta-gyűjtemény, BML
|