Gyulai Városbarátok Köre

Gyulavári, Dénesmajor is fontos! PDF Nyomtatás E-mail

A gyulavári részönkormányzat tagjaként örömmel számolhatok be arról, hogy az ún. képviselői keretből támogattuk a Gyulavári közintézményeket: a bölcsőde játékokat kapott, az óvodának a játékok mellett írószer, porszívó, szőnyeg is jutott, az iskola írószerekkel, berendezési tárgyakkal, taneszközökkel gazdagodott,az idősek klubjába is jutottak berendezési tárgyak, új könyvek kerültek a könyvtárba. Az idei évben folytatódott a Széchenyi utca fásítása, parkosítása, ide vérszilva és magnólia cserjék kerültek kiültetésre.
A kastélypark ápoltságát, rendjét folyamatosan ügyeltük, a megrongált használati eszközöket, pihenőalkalmasságokat javíttattuk. 2011. május 8- án a „Szomszédünnep” rendezvény szervezését segítettük, amelyben tevékenyen részt vettek a Városbarátok. Ennek lényege egy 20 éves hagyomány folytatása, célja, hogy az egymáshoz közel élő emberek tapasztalják meg a közösségi lét örömét, fontosságát.  A rendezvényekre a belépés ingyenes volt, a résztvevőket a nyolckerekű „kisvonat” gyűjtötte össze, a gyulavári kastélypark volt a rendezvény fő színtere.
Egytálétel, koncertek, szórakoztató programok vártak a résztvevőkre, akik közül sokan, a délelőtt folyamán társadalmi munkában segítettek a szervezőknek. Megtisztítottuk a közintézmények és játszóterek környezetét, a homokozókból a szennyezett anyagot eltávolítottuk. Minden köztéri padot szeméttárolót, utcai eszközt lefestettünk, az összes játszótéri elemet, beleértve az óvodai és bölcsődei berendezési tárgyakat is. Dénesmajorban a tarthatatlan útviszonyokat orvosoltuk a járdák renoválásával, homokfeltöltéssel és útalap  létrehozásával, a helyi közösségi klub támogatásunkat élvezi. Hőgyes Elek városbarát tagunk áldozatos szervezőmunkájával élénk zenei - kulturális élet működött az idén nyáron Dénesmajorban. 

 Balogh József