Gyulai Városbarátok Köre

Aradon jártunk, 2012.03.23. PDF Nyomtatás E-mail

A civil szervezésben, februárban létrejött Gyula - Arad baráti találkozó után március 23-án a  Városbarátok látogattak Aradra. Érkezéskor a 13 kivégzett aradi vértanú obeliszkjénél emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. A Városbarátok koszorút helyeztek el és fejet hajtottak az aradi magyar Szabadság-szobor és a román forradalmárok diadalíve előtt is a Megbékélés Parkjában. Az aradi képviselők és civilek által szervezett program keretében láthattuk a régi aradi víztornyot. A város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült a patinás erőd jellegű, 25 méter magas épület, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. Utoljára 1927-ben újították fel,  jó állapota a mai tulajdonosnak köszönhető. A víztorony ma magántulajdonban van, kitűnő helytörténeti, művészeti kiállításokat láthatnak azok, akik ide eljönnek és hajlandóak sok lépcsőt is megmászni. A torony legfelső szintjén, a valamikori víztartályban színházi kamara előadásokat tartanak – egészen egyedülálló hangulatban. A kulturális program után ebéd, és a kitűnő ménesi borok bemutatója következett, amelyet Bognár Levente aradi alpolgármester mutatott be. A Városbarátok – Gyula városához és az egyesülethez kötődő – 12 kérdéssel hívták vetélkedőre az aradiakat. A legjobb válaszadók közül a szerencsés nyertes egy hétvégét tölthet el Gyula egyik 4 csillagos szállodájában (a Városbarátok a csabai kolbászfesztiválon begyűjtött  ezüstérem után járó nyereményüket ajánlották fel az aradiaknak). A délután jó hangulatú beszélgetéssel folytatódott. Este hat órakor úgy búcsúztunk aradi barátainktól: viszontlátásra otthon, Gyulán és Aradon!

 - dékán –

  alt

Képek a 2012. márciusi baráti találkozóról.

Fotó: Hőgyes Elek

 

 

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt