Gyulai Városbarátok Köre

Arad, Gyula két jó barát PDF Nyomtatás E-mail

Aradi barátaink látogattak Gyulára, a Városbarátok meghívására 2013. június 7- én pénteken. A civilekből, városi képviselőkből álló csoport a Városbarátokkal először a nyitás előtt álló felújított Bréda kastélyt tekintette meg Lökösházán, majd a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatában tájékoztatták őket a hazai román nemzetiség életének aktualitásairól. A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete Dinya Imre vezetésével igazi sódar gulyással várta vendégeinket a Húsipari Múzeumban, majd a Gyulai Pálinka Manufaktúra kóstolóval várta az aradi barátokat üzemében. A nap a Magyarvárosi Sörözőben zárult, ahol az új Gyulai Kolbászt is megkóstolhatták testvérvárosunkból érkezett barátaink. Dr. Ruzsa György a Magyarországi Román Ortodox Egyház kincseit bemutató albumot ajándékozott vendégeinknek. Az immár több éve a minden formalitást és hivatalosságot mellőző, barátságon alapuló kapcsolat Szalai György szervezésének köszönhetően hamarosan folytatódott – Aradon.

alt

alt

 

 

alt

Július 5-én Bognár Levente aradi alpolgármester és több civil, városi képviselő fogadta a Városbarátok „delegációját” a Városházán. Az épületben láthattuk a felújított régi termeket, folyosókat, városi ereklyéket, köztük azt a dokumentumot, amely igazolja, hogy Arad 1834-ben megkapta a szabad királyi város rangot. Az Aradi Filharmonikusok Zenekarának hangversenytermét megtekintve megtudhattuk, hogy ennek a teremnek a legjobb az akusztikája Romániában. Az 1989-es román forradalmat bemutató emlékszobák után láthattuk az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Aradon őrzött fontos ereklyéinek, fegyvereinek, dokumentumainak egy részét is, közöttük Damjanich János kardjával. A Maros mentén valamikor sok csónakház biztosította a sportéletet – most is megnéztünk egy „békebeli”, ma is használt kajakokkal és kenukkal teli épületet. A strand mellett kolbászt kóstoltunk, majd délután Máriaradnára látogattunk. A templom és valamikori kolostor teljes felújítása megkezdődött, Európai Uniós támogatásból. Az esperessel is találkoztunk, akinek Gyula a „Gyula régen és ma” könyveket is jelenti, így megajándékoztuk őt a legújabb X. kötetünkkel. Vendéglátóinkat is megajándékoztuk a várost bemutató képes albummal, de ez már Balla Géza ménesi borbemutatóján történt. Csodálatos este volt, ami a barátságról, az együttélésről szólt. Köszönjük!

  arad-2013-07-05-3K

arad-2013-07-05-5K

arad-filharmonikusok2013-07-05-1K

arad-marairadna2013-07-05-2K

arad-marairadna2013-07-05-4K

arad-2013-07-05-1K

Köszönet mindenkinek, aki segítettek a találkozók létrejöttében!

-d-