Ebben az évben is hatékonyan igyekeztük végezni a munkánkat Gyulaváriban. A képviselőtestületben és a Gyulavári részönkormányzatban hozott döntések alapján a sportolni vágyó Gyulaváriak, főleg az iskolába járó gyerekek régi álma válhat valóra. A város által az Országos Pályaépítési Programhoz benyújtott pályázat sikeres volt, így a Bay Zoltán Általános Iskola udvarán 2014. március 1- től megkezdődhet a műfüves pálya építése. Az önrészhez, a gyulavári részönkormányzat 2 millió forinttal járul hozzá. Örömmel írhatom meg Önöknek, hogy Gyula városában, így Gyulaváriban is megkezdődhet a közvilágítás korszerűsítése. A csökkenő energiafogyasztás mellett, a világítótestek élettartama meghosszabbodik, esztétikusabb lesz a lámpák megjelenése is. A munkálatok 2014. áprilisától indulnak. Ebben az esztendőben az egyéni körzeteknek megszavazott forrásból a gyulavári közintézményeket segítettük: számukra fontos berendezési tárgyakhoz és eszközökhöz jutottak. Teendőnk van még bőven. A jövőben is azon leszek, hogy Gyulavári boldoguljon. Balogh József Gyulavári részönkormányzat képviselője (GyulaiVárosbarátok Köre)
|