Gyulai Városbarátok Köre

Polgármester-jelöltet indítunk PDF Nyomtatás E-mail

Durkó Károly indul polgármesterjelöltként a Gyulai Városbarátok Köre képviseletében a gyulai helyhatósági választásokon – jelentette be dr. Köstner István szervezeti tag.

vbk-polgarmester

A közgyűlés utáni sajtótájékoztató. Balról Székely Árpád, Vígné Fábián Diána, Durkó Károly, Dr. Köstner István, Szalai György

A Városbarátok a 2014. május 23-án megtartott közgyűlésén úgy döntött, hogy továbbra is politikától mentesen, a lokálpatriotizmus és a városérdekek képviseletében kíván munkálkodni. Éppen ezért egyetlen párttal sem kívánnak közös listát állítani. Ezen döntésüket az elmúlt választások során elért eredményeikkel indokolták.

- Tekintettel arra, hogy 2010-es helyi önkormányzati választásokon Durkó Károly polgármesterjelöltként igen szép eredményt ért el, a közgyűlés ismét őt kérte fel polgármesterjelöltnek. A felkérést Durkó Károly elfogadta – jelentette be dr. Köstner István.

A Gyulai Városbarátok Körének sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Id. Lovász Sándor leköszönő elnökségi tag helyét ezentúl Vígné Fábián Diána tölti be. Székely Árpád elnökségi tag a Szeretethíd elnevezésű programban elvégzett sírgondozásról adott számot, s egy József Dezső festőművész munkássága előtt tisztelgő emléktábla felállítását vetítette előre.

Szalai György - akinek személyében szintén elnökségi tagot tisztelhetünk - Gyula és Arad város kapcsolatának, s a civil szövetségek megerősítése érdekében létrehozott új egyesület megalakítását jelentette be a párt székhelyén megtartott sajtótájékoztatón.

 

Forrás: gyulaihirlap.hu

Tudósítás a Városbarátok sajtótájékoztatójáról:

http://www.gyulatelevizio.hu/hirek/9560-durko-karolyt-jeloeli-polgarmesternek-a-gyulai-varosbaratok-koere-video.html