Gyulai Városbarátok Köre

Városbarátok és az új testület PDF Nyomtatás E-mail

 

Megalakult az új gyulai képviselőtestület 2014. október 22-én. A 14 képviselőből továbbra is 2 képviselő jeleníti meg a lokálpatrióta, városbarát képviseletet a grémiumban.  Úgy dolgoznak tovább, ahogy eddig: mindent megszavaznak, ami a város érdeke, de semmire nem adják a voksukat, ami Gyula városának árt, érdekeivel ellentétes. A Városbarátok egyéni képviselőjelöltjei kapták a második legtöbb szavazatot, ezzel megelőzték a baloldali pártok összefogásának jelöltjeit és sokkal több voksot kaptak a Jobbik valamint a Haza Nem Eladó Mozgalom jelöltjeinél. A csaknem 16 %-os eredmény ismét két mandátumot eredményezett a kompenzációs listáról, ami az adott körülmények között sikernek számít. Gyula város közéletében civil egyesületünk továbbra is a második erőnek számít, jól dolgozik, amit a testületi-bizottsági feladatok elosztása is tükrözött.

400-valasztas

 

 

A polgármester, dr. Görgényi Ernő javaslatára a képviselők Alt Norbertet és Kóna Istvánt választották meg alpolgármestereknek. Torma Béla sport- és ifjúsági ügyekért felelős, valamint a társasházakat felügyelő tanácsnok, Balogh Lajos a mezőgazdaságért és a gazdákkal való kapcsolattartásért felelős tanácsnok, Galbács Mihály a költségvetést, a gazdasági társaságokat és a TAO-s pályázatokat felügyelő tanácsnok lett.

alt

600 - Durkóné Illés Bernadett és Durkó Károly leadja szavazatát  600



alt


alt


Az új képviselők a polgármester és az alpolgármesterek illetményéről, valamint a bizottsági elnökök és tagok, illetve a részönkormányzati tagok személyéről is szavaztak. A gazdasági erőforrások bizottságának elnökévé Galbács Mihály lett, tagjaivá Balogh Lajost, dr. Ökrös Istvánt, Szalai Györgyöt, Dinya Imrét, Kvaszné Kónya Gabriellát és Veres Andrást választották.

Az oktatási és kulturális bizottságot Durkó Károly vezeti, tagjai: Galbács Mihály, Mittag Mónika, Torma Béla, Cziczeri Noémi, Szabó Ferenc és Víghné Fábián Diána.

A humán- és társadalmi bizottság elnöki feladataival Kiss Tamásné lett megbízva, a tagok: Balogh Lajos, Szabó Károly, Baranyai Tamás és Kóra János.

A közbeszerzési bizottság elnöki posztjára dr. Ökrös István kapott felhatalmazást. Tagjai: Szabó Károly, Szalai György, Torma Béla, Csizmadia Imre, dr. Czirok Sándor és dr. Szalai Katalin.

A Gyulavári Részönkormányzatot Szabó Károly vezeti. Tagjaivá Csengeri Lajost, Durkó Károlyt, Galbács Mihályt, Kiss Tamásnét, Balogh Józsefet, Dohányos Mihályt és Király Sándornét választotta az új képviselő-testület.

Az előterjesztéseket megvitató bizottsági munkában képviselőink mellett külsős delegáltként tehát négy Városbarát tag is feladatot kapott. A Városbarátok továbbra is Gyula város érdekei szerint fognak dolgozni az új testületben és a bizottságokban is.