Gyulai Városbarátok Köre

Szalai György PDF Nyomtatás E-mail

Szalai György, 2.Sz. MAGYARVÁROS,KISVÁROS választókörzet képviselőjelöltje

Itt élek Önökkel együtt Magyarvároson. Minden ami fontos számomra, Gyula városához köt. Feleségem saját vállalkozásában vezeti fodrászatát. Két felnőtt fiam van, akik önálló egzisztenciával rendelkeznek. 1973-óta dolgozom az AFIT Kft.-nél. Vezetésem alatt a cég jelentősen átalakult, megmaradt a piacon, majd hozzájárult a gyulai munkahelyek megőrzéséhez. A Magyarországon készülő új SUZUKI személygépkocsik értékesítését mi kezdtük el, és folytatjuk is Békés megyében. A gazdasági életben szerzett tapasztalataimat szeretném hasznosítani az önkormányzatban. Tagja vagyok a Gyulai Városbarátok Köre Vezetőségének.

Választókerületi program

A közügyekkel való foglalkozás számomra nem politikát jelent.Vállalkozóként tudom,hogy az emberek nyugalma,biztonságérzete meghatározóan munkahely függvénye.Ez a legkevesebb Gyulán. Ezért kell olyan szakértő testületet választani amely ezen dolgozik. Az önkormányzati képviselet azonban elsősorban számomra a 2 sz. választókörnyezetben élőkről kell szóljon, ahol én is élek. Ha városbarátként megtisztel bizalmával az alábbiakért fogok tevékenykedni:

  • Az adófizetők pénzéből történö városfejlesztések legyenek átláthatóak és megfelelő minőségi színvonalon kerüljenek a lakosság szolgálatába.
  • Lépéseket teszek a néha elviselhetetlen szennyezések megszüntetésére /pl. szennyvíz-átemelő/
  • Meg kell oldani a Farkashalom, Szabadka, Szentbenedek, Szlányi dűlő lakóinak a problémáját, azaz ingatlanjaik, lakókörnyezetük megközelítését javítani kell, segíteném környezetük komfortosítását.
  • Ügyelek a járdaépítésre, a csapadékvíz elvezetésre, zöldterületeink rendezettségére.
  • Szükség van a játszótér korszerűsítésére,sportolás feltételeinek megteremtésére, közösségi helyen internet elérhetőségi helyet kell létesíteni.
  • Figyelni kell a fiatalokra. Magyarvároson még nincs internet elérhetőségi hely, ezért E-pont, E-kuckó létrehozását kezdeményezem.
  • Létrehozom az idős embereket segítő szolgálatot (ebé dkihordás,gyógyszerbeszerzés,szociális gondozás)

A jelenleginél hatékonyabban kívánom Magyarváros, Kisváros, Farkashalom, Szabadka, Szentbenedek, Szlányi dűlő érdekeit képviselni.

Szívesen felkeresem Önt személyesen is! Telefonszámom: 06 – 30 – 953 – 4218