Gali Ferenc, 12.Sz.PARADICSOM választókerület képviselőjelöltje
Itt élek Önökkel több mint 15 éve. Feleségemmel, és lányommal
a Cserjés utcában élünk. Nagyszalontáról költöztünk Gyulára.
Megszerettük ezt a gyönyörű fürdővárost. A rendszerváltozás óta
maszek vagyok, több mint 10 éve kereskedelemmel foglalkozom
a magyar, és a román piacon. Szeretnék még többet tenni a
magyar–román gazdasági, kulturális kapcsolatok fejlődéséért.
Fontos számomra környezetünk tisztasága, otthonunkban is
mindig ügyelek erre. Képviselőként különösen nagy hangsúlyt
fektetnék a kultúrált zöld, és virágos Paradicsom megteremtésére.
A pártpolitikát kerülve dolgoznék az itt élőkért.
Választókerületi program
- Menjünk együtt haza a városból a Paradicsomba. A dugóhidat elhagyva,
de még a Rulikovszki utcára befordulás előtt azt látom, hogy tavasszal,
ősszel, és télen óriási a sár a lángosos, és a zöldséges bolt előtt.
Ide szilárd burkolatú parkolót kell építeni, a Temesvári út szegélyezése
sem várathat magára. A tömbházak között sétálva azt látom, hogy
kevés a pad, a meglévőket, és környezetüket pedig rendbe kell tenni.
A nyugdíjasok, a kismamák megérdemelnék…
A két évvel ezelőtti ígéretnek megfelelően ki kell javítani a Cserjés
utca útburkolatát, ügyelni kell annak karbantartására is.
- Hazaérve menjünk le a játszótérre a gyerekkel. Milyen jó lenne, ha
egy nagyobb szeméttárolóba bele is tudnánk tenni a műanyag üdítősdobozokat,
papírszemetet. Nagyobb kukára van szükség, és fontos a
teljes játszótér felújítása is.
- Sokan szeretnek korcsolyázni. Milyen jó lenne,ha télen korcsolyapályát
alakítanánk ki a játszótéren… Ha rajtam múlik, lesz!
Ha „túl sok” füvet nyírunk le a kertben, és nem fér bele a szemeteskukába
az összes, zsákolva sem viszi el a szemetesautó. Ez nem maradhat
így! Méltányolnia kell a városnak azt, ha valaki rendben tartja
környezetét!
- A társasházak előtt üdítő látvány, ha szépen gondozzuk a füvet, virágokat,
fákat. Lehangoló viszont az, ha egy ház előtti terület vagy telek
elhanyagolt, rajta nő a gaz. Ez a lakótelepi lakásokból kinézve sem üdítő
látvány… A gazt ki kell irtani, ahova illik oda fákat,cserjéket lehet
ültetni. Hiszen ne feledjük: a Paradicsomban élünk.
- A hétvégi pihenéshez fontos a csend, a nyugalom. Megoldást kell
találni arra, hogy a szombaton és vasárnap az elkerülő úton parkoló
kamionok zaja ne zavarja az itt élők pihenését. Ha mennünk kell valahova,
útrakelünk otthonunkból, a lakótelepről bizony balesetveszélyes
körülmények között tudunk csak kifordulni az elkerülő útra. A cserjés
növényzet elburjánzása miatt nem láthatók jól a balról érkező járművek.
Ha a környezetünkért dolgozunk azt magunkért, családunkért is tesszük.
- Ne felejtsük el: együtt az igazi Paradicsomban is élhetünk – ha
teszünk is érte valamit…
Természetesen minden más ötletet, gondolatot szívesen fogadok
Önöktől!
A jelenleginél hatékonyabban kívánom Paradicsom érdekeit képviselni.
Szívesen felkeresem Önt személyesen is!
Telefonszámom: 06 – 30 – 9383 – 614
|