Gyulai Városbarátok Köre

Események


A Városbarátok indulnak! PDF Nyomtatás E-mail

Nyárköszöntő hangulatban, még 2019. május 9-én tartotta meg évi rendes közgyűlését a Gyulai Városbarátok Köre. Durkó Károly elnök és Szalai György elnökségi tag beszámolt a képviselőtestületben végzett egy éves munkáról. A városban komoly közéleti erőként számon tartott civilek már képviselőjelöltjeiket is kiválasztották az őszi önkormányzati választásra.

A két mandátummal, számos bizottsági képviselettel (Balogh József, Dinya Imre, dr. Szalai Katalin, Vigné Fábián Diána), rendelkező civilek az elmúlt esztendőben sem tétlenkedtek: interpellációikkal számos problémát közvetítettek, amelyek jó része megoldásra is talált. Többek között szóltak az Eminescu utca, a Tiborc utca, a várost elkerülő út felújításáért, a temesvári úti pedagógiai központ parkolási gondjainak megszüntetéséért. Kifogásolták a Pálffy utcai vashíd felújítását, megoldást javasoltak a kisrománvárosi híd környéki veszélyes közlekedési góc feloldására. Előrelépést sürgettek a régi kis kötőipar (kisgyár) épülete sorsának jobbra fordulásáért, egyetemisták között kihirdetett pályázatot kezdeményeztek az 1-es iskola felújítási tervének kidolgozására (ezt már tárgyalta is a város). „Téliesítéssel” sikerült megállítani a buszpályaudvaron álló Eigel István festőművész mozaik alkotása állapotának romlását. Javaslatuk után újra megjelent (elsőként a pálinkafesztiválon) a Stéberl-féle címkével ellátott Gyulai Kolbász. Székely Árpád szervezésében felújították, gondozzák József Dezső művészpedagógus sírját. Megújul a Szilágyi sír, Bodoky Zoltán sírjának saját pénzből valófelújítását pedig a Városbarátok képviselője ajánlotta fel. Megszületett a Gyula régen és ma új, 14. kötete, amely a két világháború között Gyulán működő művésztelep történetét dolgozta fel. Megkérdezték, hova tűnt a Várszínház épületéből a régi kultúrházra emlékeztető Jókai mellszobor? 12 év után ismét szóltak a filmszínház hagyományokról – talán ez is segíti a megoldást, hogy az egykori Petőfi Mozi épületében ősztől ismét legyenek filmvetítések. Szalai György részletesen beszámolt a város gazdasági, turisztikai helyzetéről, az Arad és Gyula között működő civil kapcsolat általa irányított működéséről. A pénzügyi beszámoló és az ez évi közös kirándulások, programok megbeszélése után szó volt az idei önkormányzati választásokról is. A közgyűlés előtt bemutatkoztak a város 10 választókerületében, a Városbarátok színeiben induló képviselőjelöltek. A grémium egyetértésben elfogadta az elnökség döntését, támogatja a képviselőjelöltek indulását az őszi önkormányzati választáson.

-városbarátok-

nyrksznt kzgyls fot600

 
Időközi választás:2017.05.21. PDF Nyomtatás E-mail

BagiCs-1-400

BagiCs-2-400

 
Városbarát Hírek 2015-ben PDF Nyomtatás E-mail

A Városbarát Hírek 2015 decemberében is megjelent. Íme az éves összefoglaló...

vbk hirek 2015 december 1

vbk hirek 2015 december 2

vbk hirek 2015 december 3

  vbk hirek 2015 december 4

 

 

 

 
Újra gyaloghidat az Erkel gimnáziumhoz! PDF Nyomtatás E-mail

Újra épülhet az Erkel gyaloghíd a Bodoky utcában, a Kis-Körös (hivatalos nevén: Élővíz-csatorna) felett! A Gyulai Városbarátok Köre önkormányzati képviselője Durkó Károly a következő interpellációt mondta el a képviselőtestület december 18-ai ülésén:

Szép fahíd épült egykor a Kis-Körös (hivatalos nevén: Élővíz-csatorna) fölött a Gyulán, az Erkel Gimnázium mai épületének szomszédságában. A diákok jó része így gyorsabban jutott el az iskolába, vagy gyorsabban ért haza, de sokan mások is szívesen használták Németváros felől a gyalogos hidat. Sajnos a Kis-Körös fahidat tervezési és kivitelezési hibákból adódóan néhány év után le kellett bontani. 2012 augusztusában még egy erősebb, masszívabb híd építéséről szóltak a hírek… aztán csak a régi híd csonkjai maradtak meg nekünk.

Erkel gimi hídja - KICSI 3 - 2014.dec.22. 6.

Van-e akadálya annak, hogy ha az eredetileg tervezett 25-30 millió Ft-os költségvetésű híd nem is valósul meg, egy (a Pálffy utcaihoz hasonló) kisebb vasszerkezetű híd épüljön az Erkel Gimnáziumnál?

Bővebben...
 
Köznevelési kerekasztal PDF Nyomtatás E-mail

A Városbarátok már önkormányzati választási programjukban kezdeményezték az oktatási kerekasztal létrehozását. Üdvözöljük a városvezetés által december 3-ra összehívott Köznevelési kerekasztal létrehozását. Bízunk abban, hogy ez a testület hatékony párbeszéd révén választ, megoldást ad majd az iskolák problémáira és jól reagál a jövőben az oktatási rendszer esetleges változásaira is.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 28