(Firtosváralja, 1886 – Gyula, 1965)

Festő. Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Figurális kompozíciókat, portrékat, táj- és csendéletképeket festett. Gyulán telepedett le, és részt vett a város és Békés megye képzőművészeti életének szervezésében. Számtalan fiatalt tanított a művészet szeretetére. Kohán György őt tekintette igazi mesterének.

(Gyula, 1900 – Gyula, 1962)

Festő. Mestere Aba-Novák Vilmos volt. Fotózással és művészettel foglalkozott egész életében. Főleg akvarelleket festett, melyek témája Gyula környéke, a Duna part, az alföldi táj, a természet volt. 1957-ben barátjával disszidált, két évig Brüsszelben élt. Egyéni kiállítása volt a budapesti Műcsarnokban, és 1971-ben Gyulán, a Dürer Teremben.

(1926. augusztus 21., Medgyesegyháza - 1973. április 24., Szeged)

Tanár, néprajzos. Banner János a kiváló régész unokaöccse. Tanulmányait a szegedi Baross Gábor Gimnáziumban, majd a bp.-i tudományegyetemen az Eötvös Kollégium tagjaként végezte. Egy évet Bécsben töltött (1947) a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként. Magyar—latin-német szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett (1949). Ezután haláláig a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanáraként dolgozott. 1972 óta másodállásban a gyulai Erkel Ferenc Múzeum etnográfusi feladatait is ellátta. Eleken-lakott. Kutatási területe a Békés megyei németség (Elek, Mezőberény) népélete, anyagi és szellemi kultúrája. Nem volt gyors, elmélyülten dolgozott. Nem egyedül, hanem társsal szeretett munkálkodni. Bár nem élt élénk közéleti életet, éveken át szerkesztette az Erkel Ferenc Gimnázium Évkönyvét, kétszer az Erkel Diákünnepek titkári tisztét is betöltötte. Az Országos Pedagógiai Intézet külső munkatársaként a filmesztétika tanítási pedagógiájának a kidolgozásával bízta meg. Tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, és a Békés megyei Hazafias Népfront Honismereti-Helytörténeti Bizottságának is. Korai halálának tragikumát fokozza, hogy kutatási, gyűjtései csak ezután értek volna be, válhattak volna egy nagyszabású német néprajzi monográfia alapjává.

Művei: A (mezőberényi) németek ünnepi szokásai, Táplálkozási hagyományok a németeknél (Mezőberényben) In.: Mezőberény története II. kötet. Szerk.: Szabó Ferenc (Mezőberény, 1973.) Mester Györggyel közösen: Eleki német gyermekdalok, mondókák és szöveges játékok (Néprajzi Közlemények XI. 1968); Farsangi néphagyományok az eleki németeknél (Ethnogrphia LXXIII. 1962), a Faschingsbrauchtum der Ungar-deutschen von Elek (Acta Etnographica XV. 1966); Brauchtum der Fasten- und Osterzeit bei den Eleker Deutschen (Acta Etnographica XVII. 1968), valamint több tanulmányuk jelent meg Neue Zeutungban is.

(1889. szeptember 23., Gyula - 1979. augusztus 24., Gyula)

Múzeum- és iskolaigazgató, az utolsó polihisztorok egyike.Kiváló helytörténész volt a fogalom teljes komplexicitásában: egyszerre volt régész, nyelvész, etnográfus, numizmatikus, művészet-, művelődés- és irodalomtörténész, levéltáros és muzeológus. Jellegzetes gyűjtő alkat volt, aki a népélet minden területével foglalkozott. Figyelme először csak szülővárosára, Gyulára, később az egész megyére, sőt nyelvészeti szempontból az egész magyarságra kiterjedt. Érettségije (1917) után hadifogságba esett, s csak 1919-ben szabadult. Magyar-német szakosként a gyulai polgári fiúiskola tanára, majd igazgatója lett. 1928-ban vette át a múzeum vezetését, s azt a kor színvonalára emelte. 1930-ban átköltöztette az újonnan épült polgári fiúiskola földszinti helyiségeibe. Az általa rendezett kiállítást a vidéki múzeumok legjobbjai között tartották számon. Gyulai Dolgozatok címen kiadványsorozatot szerkesztett, a múzeumot tudományos műhellyé alakította. A városban és környékén több ásatást végzett. 1944-ben ismét kivitték a harctérre, s újabb hadifogságából csak 1947-ben tért haza. Közben a múzeum gyűjteményének legértékesebb részét széthordták. Az államosítás (1949) után megfosztották igazgatói állásától. Tanárként, szakfelügyelőként és helytörténeti kutatóként azonban tovább dolgozott.