Hősök és áldozatok emlékműve Nyomtatás

Még 2012. májusban arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a 2004-ben a Göndöcs-kertben felállított „Huszadik századi Hősök és Áldozatok” emlékművére (Kohán György: A háború emléke krétarajz mozaik változata mellé) sajnos nem került fel a holokauszt áldozatainak névsora. Kezdeményeztük, hogy Gyula városa állítson méltó emléket a holokauszt 406 gyulai áldozatának is azzal, hogy neveik is felkerülnek az emlékezés falára. Támogattuk azt is, hogy az összes fel nem tüntetett XX. századi áldozat nevét kutassuk és tüntessük fel az emlékmű újragondolásával. Örömmel jelenthetjük, hogy a javaslat másfél év bizottsági kutatómunka után elérte célját, így 2014 júniusában méltó emlékmű avatásával emlékezhet városunk a XX. század itthoni hőseire és áldozataira a Göndöcs-népkertben.
- d -